Hatékony pályaorientációt végzett az Iparkamara


A megye majdnem minden, általános iskolát működtető településén megfordultak tavaly a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs munkatársai.

A cég tavaly több mint 200 gyereknek szervezett cég- és üzemlátogatást. Mindig annak figyelembevételével utaztatták a hetedik, nyolcadik osztályosokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, hogy az adott osztályban tanuló fiatalok milyen területre voltak kíváncsiak, tehát volt, aki a kereskedelembe, mások a vendéglátásba, az autószerelés vagy éppen a nyomdaipar rejtelmeibe tekinthettek be.

Térítésmentes pályaorientációs foglalkozásokat, osztályfőnöki órákat, szülői értekezleteket, egyéni tanácsadásokat tartottak, amelyen több mint 800 szülő és gyerek vett részt. Itt egyebek mellett az is kiderült, mi a különbség a gimnázium, a technikum és a szakképző iskola között, mit jelent a műhelyiskola vagy éppen a dobbantó program. A kamara munkatársai találkoztak a fiatalokkal a Pályaválasztási Vásáron, több busznyi gyereket utaztattak Budapestre a Szakma Sztár Fesztiválra.

Vetélkedőket, alkotópályázatokat hirdettek 2023-ban, amelyre a megye minden pontjáról érkeztek művek. Büszkék rá, hogy szinte minden nyolcadik osztályos tanteremben kint van az általuk szerkesztett pályaorientációs naptár. A fiatalokat az interneten három platformon, a JóPálya és a Tiéd?! Facebook oldalon, a jópályakamara Instagram és a tovabbtanulasbekes.hu honlapon tájékoztatják napi szinten az éppen aktuális továbbtanulási hírekről.

A pályaorientációs munkatársaknak idén is az a célja, hogy minden gyerek a képességeinek és érdeklődésének megfelelő középiskolában folytassa a tanulmányait.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!