Újra „Bűvösvölgyben” a REFI ötödikesei


Szeverényi Valéria beszámolója a kirándulásról.

Kísérő pedagógusként nem először jártam a médiaértés-oktató központban, Debrecenben. Kérdezte is az egyik tanítványom: „Nem tetszik unatkozni?”

Itt nem lehet unatkozni, ezt nem lehet megunni… Hogy miért?

Más oldaláról ismerhetjük, figyelhetjük meg itt a gyereket. Az iskolában visszahúzódókból lehetnek kezdeményezők, vagy esetleg fordítva.

Elsődleges célunk viszont az, hogy olyan élményekhez juttassuk a gyerekeket, amit iskolai környezetben nem tudunk megvalósítani, nem lehetséges.

Ezért minden évben pályázunk, és nagy örömünkre, „belépőt” kapunk a programba.

Így volt ez az idén is.

32 ötödik osztályos gyermek 4 kísérővel nagyon modern technikával felszerelt stúdiókban, interaktív foglalkozáson vettek részt szakoktatók vezetésével.

Bepillantást nyertek az újságszerkesztés, rádiózás, reklámkészítés, filmezés világába. Jó volt látni a gyerekeket, mennyire fogékonyak, kreatívak ebben az új helyzetben. A foglalkozások alkalmasok arra is, hogy rávilágítsanak, nem szabad mindent elhinni a médiának, ne legyen az tudatmódosító! Lássák meg, mi a szórakoztató, és tudjanak különbséget tenni a valóság és a virtuális világ között! Az internet veszélyeire is felhívták a figyelmüket oktató filmen keresztül.

Vissza úton egy gyors közvélemény kutatás szerint, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Eltérőek voltak viszont a voksok, hogy kinek, melyik foglalkozás tetszett a legjobban.

Mindezek tükrében újra megerősítést kaptam, hogy folytatni kell ezt a hagyományt!

Jövőre újabb ötödikes csapattal igyekszünk bejutni a programba.

                                                         Szeverényi Valéria (kísérő pedagógus)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!