Télűzés felső fok-ON


Ha február, farsang a Szegedi felsőben is … A munkaközösség és a diákönkormányzat szervezésében a hónap közepén, farsangi nap keretében űzték a telet a Refi-ben.

A szünetekben a diákok kedvenc zenéi szóltak, órákon a tanulók is tanárok lehettek, „fordított” órák keretében. Közben, vattacukorral is lehetett serkenteni az agysejteket a nap folyamán!

A maskarások reggel, napindítóként felelevenítették az ünnepkörről ismereteiket, és kvíz segítségével tesztelték tudásukat.

A délelőtt folyamán az osztályok felajánlott ajándéktárgyai is gazdára leltek a tombolasorsoláson, köszönet illeti a szülőket a támogatásért.

Ebéd után a „Hivatalos” megnyitó keretében Vég Gábor intézményegység-vezető és Kicska László Miklós ifjúsági lelkész köszöntötte a népes társaságot, köztük a meghívott leendő ötödikeseket és tanítóikat is.

Az eredményhirdetésen díjazásra kerültek az alsós alkotó pályázat „művészei”, és a legügyesebb, legkreatívabb felsős osztály, az 5. b.

Az ezt követő zenés jelmezes „levonuláson” megmutathatták magukat a bevállalós felsős maskarások, akik közül a Men in Black ügynökök (Fölker Zétény és Okányi Csaba) kapták a legtöbb szavazatot.

A délután Farsangi Kalanddal folytatódott, ahol különböző állomáshelyeken lehetett csocsózni, szkanderezni, limbózni, karaokézni, ügyességi feladatokban részt venni.

A nap, szó szerint fénypontja volt a mulatság végén az osztályok által készített kiszebábok leégetése, amely látványos zárása volt a mozgalmas farsangi napnak!

Arató Tamás DÖK patronáló

Tételek: 101 - 118 / 118 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!