Az év első versenyén jártak a békési úszók!


Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója a Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyről, Hódmezővásárhelyről.
Hódmezővásárhely az utóbbi évek legnagyobb létszámát fogadta a hétvégi versenyen. 43 egyesület, (17 külföldről érkezett), több mint hatszáz úszó nevezett a hétvégére. Két nap alatt a 30 versenyszámban összesen 2533 rajtot teljesítettek a versenyzők.   Az egyesületünk az év első versenyén bizonyíthatott. A csapat 2009 és 2010-es válogatott tagjai edzőtáborból, a többiek otthonról készülve, munkából álltak rajtkőre.   Elmondhatjuk, hogy a csapat nagyon nagy százalékánál kiváló februári idők születtek. Hosszabb, illetve rövidebb távokon is a vártnál jobb időeredményeket úsztak a versenyzőink.    A csapat nagy része az idősebb korosztállyal volt értékelve, de így is 1 arany, 2 ezüst, 3 bronzérem és 3 negyedik helyet szereztünk.    A csapat tagjai:   Kis Norbert, Molnár Zsolt,Kendrella Máté,Kendrella Bence, Eczeti Zsófi, Oláh Míra, Metcalfe Rebecca, Szabó Nóra, Pásztor Gyula, Nyéki Barna, Holland Regő, Nagy Luca, Csatári Dóra   Jó úton haladunk a kezdeti időszakban, reményeink szerint erre is rá tudunk tenni egy lapáttal a következő versenyünkön.   

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!