Minden fiatalban él a tehetség


Újabb állomásához érkezett március 19-én az MPE OCM békési központjában az elsősorban fiatalok számára megrendezett Lélekben rendben című programsorozat, amelyen ezúttal Gyöngyösi Gyula a Belügyminisztérium gyermekügyi felzárkózási referense, a roma szakkollégiumok koordinátora és Rácz Tibor az MCC Roma Tehetség Program képzési koordinátora tartott előadást.

A Lélekben rendben szervezői minden hónapban neves szakemberek közreműködésével szerveznek előadásokat a fiatalokat érintő témákban. Az eddigiek során a többi között közéleti, egészségügyi, hitéleti témákat egyaránt meghallgattak az érdeklődő diákok, akiket Durkó Albert a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője és Surman László hitéleti-missziós főigazgató köszöntött és biztatott arra, hogy bátran tegyék fel az őket érdeklő kérdéseket a meghívott előadóknak, majd ezt követően egy dicsőítő dalokból  álló csokrot hallgathattak meg a résztvevők.

Az interaktív program ezúttal az Oktatási, foglalkoztatási esélyek, jó gyakorlatok és példaképek címet kapta.  A diákok a személyiségük fejlődésével, tehetségük kibontakozásával, a továbbtanulással kapcsolatban gazdagodhattak új ismeretekkel, de tájékozódhattak a felzárkózási programok nyújtotta lehetőségekről is.

Gyöngyösi Gyula a „Felebarátodat mint önmagadat” címet adta az előadásának, amelyben kitért a kormány által elfogadott felzárkózási program részleteire, de hangsúlyozta az egyéni felelősségvállalás, helyes döntések meghozatalának szerepét is az életben.

A felzárkózási program egyik kiemelt célja a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok életesélyeinek növelése. A kérdés ugyanokkor az, hogy mit tehet valaki egyénileg a saját sorsáért. Sok állami intézkedés van, amellyel igyekeznek segíteni, de mit teszek én? Hogyan élek ezekkel a lehetőségekkel? Ha felnőttem és jó irányba van az életem, én hogy fogok segíteni másoknak?„ – fogalmazott az előadó.

Rácz Tibor egy különleges hangulatú programmal, közös énekléssel érzékeltetette, hogy mindenkiben ott él a tehetség, amelyet kellő odafigyeléssel ki lehet aknázni.

Az MCC program különböző támogatást nyújt a tehetséges fiataloknak, ilyen például a teljesítményarányos ösztöndíj, szálláslehetőség, ingyenes nyelvtanulás, külföldi és hazai tanulmányutak, táborok és még sok egyéb lehetőség. Szeretném kérni, hogy higgyetek magatokban, legyetek szorgalmasak és készüljetek a jövőre„ – emelte ki a Roma Tehetségprogram koordinátora.

 

Tételek: 21 - 24 / 24 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!