10 000 fát ültetnek Békésen, folytatódik a fásítási program


Kálmán Tibor polgármester elmondta, rendezik a kikötő területét, átminősítését követően az érintett rész az önkormányzat vagyonkezelésébe kerülhet. Őshonos platánok és fűzek kerülnek kiültetésre. A véderdősáv kivágását az állami tulajdonban álló részen a a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság rendelte el, nem engedélyezve annak részleges gyérítését, vagy a lombkorona visszavágását.

A napokban a közösségi médiában felmerült a terület védettsége, azonban csak a kikötő melletti rét és legelő védett terület, de ez a biológia védműre, a telepített nyárfás véderdősávra nem vonatkozott, arról a KŐVIZIG határozott. Ennek szép példája, hogy a jelenlegi kikötői faház mellett és vele szemben található évtizedes fákat nem vágták ki.

Dobi István, a Békési Kishajó Kikötőt üzemeltető Békési Kajak - Kenu Klub elnöke elmondta, az eddig nyitott terasz, az ideiglenes sátoros megoldás  helyett 7 x 14 méteres fedést kap, napelemes lámpák és egy új irodakonténer kerül kihelyezésre pályázati forrásból. 

A terasz rész mediterrán hangulatú virágos környezetet kap, ebben Paulcsik János és a KK dísznövény működik közre. 

A továbbiakban párásító kapukat, ventillátorokat is telepítenek - mindezt mobilan, hiszen az egész kikötő az ártérben van. Dobi István szólt arról is, hogy a kikötő hajófogadó részét tíz hellyel bővítették és a jövő héten a kikötő finanszírozásában, a KÖVIZIG-gel közösen megvalósítják az alsó víz hidromechanizációs kotrását, takarítását.

Május 11-én ingyenes koncert nyitja a Békési Kishajó Kikötő szezonját. 

 

Kapcsolódó: 

Békési Kishajó Kikötő hivatalos Facebook oldal

Így épűlt 2006 novemberében a kikötő 

 

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!