Fákat ültettek a Békési Kishajó Kikötőben


Platánok és fűzcsemeték kerültek kiültetésre 2-4 méteres magassággal, egyeztetve a terület gazdájával, a KŐVIZIGGEL.

A tavaly elindult fásítási program célja, hogy Dánfok és a kikötő környezete olyan faállományt kapjon, ami honos fajokkal valósítja meg úgy az ökológiai mint az esztétikai elvárásokat. 

 

A kikötőn kívüli, most kivágott nyárfa sor természetesen megújításra kerül, ahogy az előző években kivágott szakaszok is, mint árvízi védekezést szolgáló terület. Mint ahogy Kálmán Tibor fogalmazott közösségi oldalán,  megelőzve a jövőbeni polgármesterjelöltek önfényező villámakcióit, már most érdemes tudni, hogy a jelenleg általuk telepített fák élettartamuk végéig állnak majd a kikötőben.

 

A vízügyi védekezést szolgáló nyárfa sort viszont annak újbóli veszélyessé válásakor ismét egyszerre vágja ki a tulajdonos, mivel most egyszerre ültetik.

 

Akkor is, ha választási évre esik ennek ideje, és akkor is, ha nem.

 

Kálmán Tibor polgármester ezúton is szeretné megköszönni a beszerzés és ültetés terén közreműködő magánszemélyek és cégek munkáját és a KÖVIZIG szakembereinek együttműködését, mely nyomán tartós megoldást nyer a kikötő faállományának ügye.

Tételek: 21 - 34 / 34 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!