Kálvinra és tanításaira emlékezünk

A kálvinizmus erősen Ószövetség központú tanrendszer, az Újszövetségben az Ószövetség beteljesedését látja, azok közé egyenlőségjelet tesz. A kálvinista egyházak szerettek párhuzamot vonni Izrael és önmaguk között, nem véletlenül adtak gyermekeiknek előszeretettel ószövetségi neveket. A kálvinizmus istenképe is erős ószövetségi jegyeket mutat. A kálvinista ember önmagát kiválasztottnak tudja, élete istendicsőítés, doxológia. Munkáját becsületesen és ha Isten ügyéről van szó, hajthatatlanul végzi el. Kegyességi életét a keménység, nem egyszer ridegség jellemzi.

Kálvin azt tanította az egyházról, hogy Krisztus teste, amely részben láthatatlan intézmény, és az igazi hívőket csak az Úr látja meg benne. Másrészt viszont látható intézmény, amelyben együtt nő a „búza és a „konkoly”, a hívők mellett képmutatók is vannak benne. Az igaz egyház ismertetőjelei között van az igehirdetés, a sákramentumok (szentségek) kiszolgáltatása, az egyházfegyelem gyakorlása. Az egyház eszköz Isten kezében, amellyel a kiválasztó kegyelmet szétosztja az övéinek. Az állam és a világi hatalom azért vannak, hogy lehetőséget biztosítsanak az egyház normális működéséhez. Az emberek az Úrnak szolgálnak az egyházban, amíg Krisztus vissza nem jön. Az egyház legfontosabb működési színtere az istentisztelet gyakorlása. Karácsony, Húsvét, Pünkösd és a vasárnapok kivételével minden más ünnepet megszüntettek a reformátusok. Az orgonát, képeket, oltárokat, gyertyákat, feszületeket, freskókat eltávolították a templomból, amely dísztelen szentségi térré változott. Berendezési tárgyai között szerepelt a szószék és az egyszerű úrvacsorai asztal („úrasztala”) valamint a keresztelő medence. A vasárnapot az Ószövetség mintájára „sabbat-szerűen” ünnepelték meg, tehát a munkát tiltották. Az istentiszteletet úgy fogták fel, hogy azt Isten rendelte el, mégpedig az Ő dicsőítésére, ennek megfelelően mindenkinek el kellett menni a templomba. A későbbi kálvinista egyházakban vasárnap 2-3 istentiszteletet is tartottak. A délutánin általában valamelyik kátét magyarázták.

Kálvin azt tanította, hogy az egyházszervezet fontos dolog, mert a Szentírásban Isten maga rendelte el. A gyülekezeti rend lényeges eleme az egyház életének, és nem mindegy, hogy milyen, ahogy a lutheránusok felfogták. Az egyház tisztségviselői a lelkészek, az ige tanítói (doktorok), a presbiterek és a diakónusok. A lelkészek és tanítók Genfben külön testületet alkottak (vénérable compagnie), amely a tanfegyelemre és a lelkészek választására figyelt. Az egyházi életet a konzisztórium irányította, amely az egyházfegyelmet gyakorolta. A kálvinizmus megengedhetőnek tartotta, hogy bizonyos bűnöket akár a világi hatalom igénybevételével toroljon meg. A francia hugenották alakították ki az egyházi önkormányzatiságot, tehát az országos és tartományi zsinatok rendszerét. Ezt a skótok és hollandok, majd a tengeren túli reformátusok is átvették. Alsó szinten a gyülekezetek nagyfokú önállósággal rendelkeztek, élükön világiakból választott presbitériumok álltak. A presbiteriánus egyházaknál szélsőségesebb formát öltöttek a kongregacionalista kálvinisták, akik elutasították mindenfajta zsinatot, püspököt. A magyar református egyházban nem jött létre a reformáció korában a presbiteri rendszer, hanem a püspök-esperesi mintának volt nagy szerepe. A zsinatot is lelkészek alkották.

Kálvin az államot Isten rendelésének tartotta, amellyel az egyház szorosan összefonódott, de csak akkor, ha „megfelelő” és „keresztyén”. Ha nem vallott kálvinista nézeteket az államhatalom, a kálvinisták törekedtek a leváltására és hívővel való helyettesítésre. Ezt látjuk a francia vallásháborúban, a skót és németalföldi szabadságharcban. Kálvin tanítása szerint a rendeknek joga van a közös fellépésre, a kollektív ellenállásra, a zsarnok meggyilkolására. A két hatalmat a kálvinizmus szétválasztotta, de egyúttal egymás mellé is rendelte. Ez megfelelt a korabeli polgárság igényeinek.

A kálvinizmus a munkában Isten rendelését látta, az anyagi jólétet pedig Isten áldásaként értékelte. Az embernek úgy kell élnie, mint akinek üdvössége van, ennek jele pedig az, hogy az ember sikeres a szakmájában. A gazdaságot, kereskedelmet erkölcsileg is értékelte, és a tisztes kamatot (max. 5%) is megengedte. A protestantizmus hozzájárult az új munkaerkölccsel a kapitalizmus megszületéséhez.

A szigorú, komor és puritán kálvinista erkölcs nem használt a művészeteknek, ezért kifejezetten kálvinista alkotókat nem tudunk említeni. Voltak természetesen olyan művészek, akik a református egyház tagjai voltak, mint Rembrant (1607-1669), de munkái nem voltak a kálvinizmus szellemi termékei. Az oktatás ellenben fontos szerepet játszott a kálvinistáknál, akik számos kiváló iskolát és egyetemet működtettek, alapítottak. A cél az írás-olvasás elsajátítása mellett a Biblia önálló tanulmányozása volt. Az egyetemeken elsősorban lelkészeket képeztek.