Városvédő kerékpáros túra


Malomvég és Bánhida városrészeket fedezték fel a városvédők az egyesület által szervezett kerékpáros túráján vasárnap délután. A túrát Mucsi András történelem szakos tanár, helytörténész vezette.

A szép számú érdeklődőknek ismerős épületeket mutatott be Mucsi András, amelyek mellett talán minden nap elmegy az ember, de nem ismerjük a történetüket.

A Petőfi utca eleje különösen bővelkedik ilyen épületekben. Elsőként a Petőfi utca 6. szám alatti ingatlanról hallhattak, amely a város egyik legrégebbi háza: a XVIII. században épült, volt polgári leányiskola, valamint kollégium is. Nagy öröm, hogy a református egyház most felújította, és a homlokzat is érintetlenül maradt. Vele szemben áll a közel kétszáz éves óvodaépület (Petőfi utca 7.), amely kezdetben alapítványi, majd református egyházi fenntartásban működött.

A túra résztvevői megtekintették több városi híresség egykori lakóházát is, amelyek a gimnázium körül sorakoznak. Jártak a Teleky utcán az előtt a ház előtt, ahol Németh László és családja élt 1945-ben, miután a kibombázott budapesti lakásukból vidékre költöztek, és Békésen találtak menedékre. A Teleky utca végében álló cédulaháznál is megfordultak, ahol a vásárban érkezők a helypénzt kifizették, valamint az eladásra kínált állatok szállítóleveleit ellenőrizték.

A vallási-történelmi épületek sorában megismerték a pünkösdi és baptista közösségek történelmi ingatlanait, továbbá Mucsi András helytörténész megmutatta az érdeklődőnek Petz Gyula mérnök egykori lakóházát a Bólyai utcában. Ő tervezte többek között a Rákóczi utca polgári leányiskola, az epreskerti óvoda és több tanyasi iskola épületét is. A túra résztvevői felkeresték az Ótemető utcai régi református temető helyét is. Mucsi András röviden beszélt a békési történelmi városrészek kialakulásáról is, amelyek közül ezen a napon Malomvéggel és Bánhidával ismerkedtek meg. 

 

--


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


kerékpár túra