Bereczki Zoltánnal, Csordás Ákossal és DJ Hazellel indul a Békési nyár


Helyszin: Gödör - Erzsébet liget
Hagyományteremtő céllal indul útjára a „Békési Nyár” elnevezésű rendezvény tavaly nyáron, mely idén júniusban folytatódik.

A 2024. június 7-re tervezett program 17 órától kezdődik, a színpadi programok mellett lovagoltatás, légvár, kirakodóvásár és büfé is várja az érdeklődőket a Gödör-rendezvénytéren, az Erzsébet ligetben.

A programok sora Dihenné Rucz Erika – Pompás Mesés Nagykövet “Mátyás király kenyere” című interaktív, táncos, dalos mesedélutánjával veszi kezdetét.

A színpadi produkciók sorát a 2013-as év X-faktorának 4. helyezett énekese, a magát „örök életében ibrányi gyereknek” valló Csordás Ákos követi 18 órától. 

A folytatásban  19.15-től Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas színész, énekes és zenei producer lép színpadra, akit nem csak a különböző musical szerepei által ismerhet a nagyközönség, hanem szinkronszerepei is meghatározóak. Tévés szereplései között feltűnt már a képernyőn műsorvezetőként, versenyzőként és zsűritagként egyaránt. A délután folyamán legismertebb slágerei is felcsendülnek majd, mint a “Kerek egész”, a “Choises”, és a “Viharfelhő”.

A sztárvendégünk után 20.00 órától Dj Hazel „pörgeti a lemezeket”, egészen éjfélig.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!