Végrehajtandó börtönt kér az Ügyészség Szabó Sándor késelőjére


Részletek:

A Békés Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 28 éves büntetlen előéletű érdi férfi ellen, aki tavaly augusztusban egy békéscsabai hotel szállóvendégeként késsel több alkalommal megszúrta a hotel biztonsági alkalmazottját. Társának, egy 46 éves büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősülő budapesti illetőségű férfinak bűnpártolás bűntette miatt kell bíróság előtt felelnie.

 

A vádirat szerint a 28 éves férfi 2023. augusztus 15-én, az esti órákban Békéscsabán, az egyik hotel szállóvendégeként a barátnőjével és a munkatársaival – köztük a 46 éves férfival – vacsorázott, majd italozott a hotel éttermi részében. Az elfogyasztott ital hatására a férfi hangoskodni kezdett, illetőleg agresszívan lépett fel a felszolgálókkal szemben és szidalmazni kezdte az egyik pincérnőt, amikor az nem akarta kiszolgálni. A pincérnő ezért megkérte a szálloda recepciósát, hogy hívja oda a hotel biztonsági feladatait is ellátó alkalmazottját, egy 53 éves békési férfit. Időközben a terhelt késeléssel is megfenyegette a másik pincért. A férfi testvére és munkatársai távoztak a helyszínről, a terhelt kettesben maradt a barátnőjével.

 

A biztonsági feladatokat ellátó férfi rövid időn belül autójával a helyszínre ért, amit észlelve a terhelt elvette a barátnője hátsó zsebére feltűzött, 16 cm hosszússágú, 7 cm pengehosszússágú összecsukott bicskát, és elindult a hotel előtti parkoló irányába. Amikor a sértett és a jobb kezében bicskát fogó terhelt egymáshoz értek, a sértett – miután megkérdezte a másik férfitól, hogy miért kell itt balhézni – két alkalommal a jobb, majd a bal kézfejével fejen ütötte a terheltet. A terhelt az ütések következtében a terasz burkolatára esett, ezért a sértett felhagyott a további bántalmazásával. Ekkor a terhelt felült, kinyitotta a kezében tartott bicska pengéjét, és több, erőteljes szúró és csapó mozdulatot tett a sértett bal lábának az irányába, azt többször eltalálva. Ezt követően kölcsönös verekedés alakult ki a terhelt és a sértett között, ennek során a terhelt a bicskával egy alkalommal mellkason és egy alkalommal arcon szúrta a sértettet. Közben a sértett a vérveszteség miatt egyre erőtlenebbé vált és a földre került. A cselekménynek a terhelt időközben helyszínre érkező testvére és munkatársai vetettek végett, egyikük elterelte a terheltet a sértettől, bekísérte a szállodába, majd a hátsó kapun keresztül elhagyták a helyszínt. A mentők a sértettet kórházba szállították, ahol rövid idő múlva elhalálozott. A sértett halálát a metszett és szúrt sérülésekkel összefüggő heveny vérveszteség okozta.

 

A két férfi a helyszín elhagyását követően a sportpálya környékén bujkáltak. Eközben a 46 éves férfi telefonon a helyszínre hívta egyik – a megelőző eseményeket nem ismerő – munkatársukat, hogy jöjjön értük autóval a sportpálya közelébe. A terheltek Békéscsabáról a járművel Monor külterületére távoztak, ahol egy tanyán elrejtőztek a hatóságok elől. A 46 éves férfi elősegítette társa távozását a bűncselekmény helyszínéről, és a Monoron történt elrejtőzéséig végig jelen volt, cselekvőségével segítséget nyújtott ahhoz, hogy társa a hatóságok üldözése és a büntetőjogi felelősségre vonás elől elmeneküljön.

 

A főügyészség a 28 férfi letartóztatásának fenntartásán túlmenően arra tett indítványt, hogy a bíróság mindkét férfit – beismerésük esetén is – végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!