Országos bajnok lett Pataki Sándor Adrián


A békési versenyhorgász U25 Feeder kategóriában lett a legjobb!

Pataki Sándor Adrián hírportálunknak elmondta, az idei évben az U25 Feeder Országos Bajnokság a gyomaendrődi Fűzfás-zugi-holtágon került lebonyolításra.

A holtág partja közel 70 db stéggel büszkélkedhet, ami nemcsak a versenyzők igényét, hanem a hétköznapi horgászok számára is helyet biztosít.

Az évek során mindig más arcát mutatta a víz, pár évvel ezelőtt még a ponty és a kárász horgászata dominált, ma már főként a keszegek és a balinok megfogásáról szólnak a versenyek. 

A helyismeretnek és tapasztalatnak köszönhetően vágott neki a versenynek, nem is eredménytelenül.

Mindhárom fordulóban sikerült 15 kg kifogott halsúly fölé mennie az 5 óra hosszás versenynapokon, az első két fordulóban szektor 1-et, míg a harmadik fordulóban 40 dkg-mal lemaradva a szektor győzelemről, szektor 2-est horgászta.  

A három fordulót követően összesen 4 pontot gyűjtve, 50 675 g fogott súllyal sikerült elnyernem az U25 Feeder Országos Bajnoki címet, amivel eddigi Fűzfás-zugi sikereit koronázhatta meg, és ezzel ismét válogatott kerettagságot szerzett  


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!