Az idén is nagyot szól majd a tűzijáték Magyarország születésnapján (videó)


Monumentális látványban lehet részük mindazoknak, akik a budapesti tűzijátékkal koronázzák meg a Szent István-napot. A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, közel öt kilométer hosszú látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg. A lélegzetelállító hatáshoz az elmaradhatatlan drónshow és fényfestés is hozzájárul.

Tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek teszik igazán varázslatossá az idei Szent István-napi tűzijátékot. A több mint huszonkilencezer pirotechnikai terméket mintegy ötszáz indítási pontról – köztük 9 folyami uszályról, 65 pontonról, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról – lövik a magasba a szakemberek, akik hat hónapja készülnek erre a jelentőségteljes eseményre.

 

A tervezők kiemelten ügyeltek arra, hogy a minden korábbinál szélesebb, csaknem öt kilométernyi látványtéren, a Duna-part bármely pontján állva közel azonos vizuális élményben részesüljenek a vendégek. Mindez igaz a tűzijátékot kiegészítő drónshow-ra is, amelyben összesen 1300 pilóta nélküli repülőeszköz jeleníti meg a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit.

 

A Tűz és fények játéka az idén is egy, a nemzeti mesehagyományból jól ismert karakter szemszögén keresztül meséli el a magyarság történetének legfontosabb eseményeit: a Csodaszarvas, Attila, Csaba királyfi, a honfoglalás és államalapító Szent István királyunk történetét. Az öreg pásztor által felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijáték-show hat tételét, amit az Elek Norbert által megálmodott zenei kompozíció tesz teljessé. A zenei aláfestésben a magyar népdalhagyomány ismert darabjai mellett a legnagyobb zeneszerzőink, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán darabjai is felsejlenek.

 

Európa legnagyobb tűzijátékát ezúttal is olyan ismert szakemberek álmodták meg és celebrálják, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, a fényfestésért és látványtervezésért felelős Besnyő Dániel, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás.

A Szent István Nap programjaival kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban.

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!