Nem szabad az álmokat feladni! - konferencia a tehetséggondozásról


A Reményhír Sport Egyesület szervezésében került sor a „Labdarúgás, mint eszköz: társadalmi felzárkózás a tehetséggondozásban” című konferenciára, amelyen a sportág képviselői és az utánpótlás-nevelésben részt vevő szakemberek vitatták meg a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó edzőket és pedagógusokat foglalkoztató kérdéseket.

A konferencia résztvevőit Surman László hitéleti-missziós főigazgató is köszöntötte, aki kiemelte a sport szerepét a fiatalok életében: „A mi feladatunk, amiért ez a találkozó is megrendezésre került, hogy megismerjük és éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyek előttünk vannak. A sport az egyik legerőteljesebb eszköz arra nézve, hogy életcélt fogalmazzunk meg” – hangsúlyozta Surman László.

A konferencia egyik résztvevője a 31-szeres magyar válogatott Pisont István volt, aki hosszú ideje aktív szerepet vállal a fiatal tehetségek nevelésben. A sportoló elmondta, hogy minden esetben arra biztatja az ifjú focista palántákat, hogy ne adják fel álmaikat.

Az utánpótlás-nevelés határozza meg a magyar futball jövőjét, ezért is éreztem fontosnak, hogy ezen a területen dolgozzam és alkossak. Nem voltam még olyan helyzetben, hogy hozzám került volna egy gyerek, és később nem akart volna tovább futballozni. Úgy érzem, hogy szerencsés vagyok abban, hogy megtalálom velük a közös hangot”.- fogalmazott.

A Szelei János által moderált kerekasztal-beszélgetés résztvevői között volt még Mezei István, a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott alapítója; Pisont András, a Cikösz tehetséggondozásért felelős vezetője; Árgyelán János, a Békéscsabai Előre legendás játékosa; és Kiss János, a Gyulai Grosics Akadémia szakmai vezetője is.

A koferencia részvevőit Deákné Domonkos Julianna, Békés Város Képviselő-Testületének kulturális tanácsnoka is köszöntötte. 

A konferencia számos értékes gondolattal gazdagította a résztvevőket, rámutatva a sport és a tehetséggondozás szoros kapcsolatára, valamint a társadalmi felzárkózás elősegítését betöltött szerepére.

Tételek: 21 - 38 / 38 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!