A látogatásokat szervező Mucsi András vármegyei képviselő elmondta: igyekeznek a 2024-2029-es választási ciklus alatt a vármegye minden szegletébe ellátogatni a képviselőkkel, hogy a döntéshozók első kézből kapjanak információkat, ismerkedjenek a helyi önkormányzati és civil vezetőkkel. A faluban Győri Zoltán polgármester fogadta a látogatókat, aki elmondta, hogy a trianoni határ szélén fekvő faluban életvitelszerűen 350 fő lakik. A problémák tipikusak: zsákfalu-lét, elvándorlás, elöregedés, munkahelyek hiánya. Reménység szerint ezen változtat a január elsejei határnyitás, hiszen Nagyvárad mindössze 20 km távolságban fekszik az eddig elzárt településtől.
A képviselők felkeresték a református templomot is, amelyben kis református közösség éli a hívő életét. A gyönyörű templomban viszont vasárnaponként legfeljebb 15 lélek gyűlik össze. Szerdánként bibliaórát is tartanak. A régi, középkori falu temploma elpusztult, de annak keresztelőmedencéjét a mai templomban őrzik az egyik ablakzáró kővel együtt. Először a kőtorony épült fel a fatemplom mellé (1778), majd 1802-ben a templomhajót is felhúzták. Gyönyörű barokk szószéksikakkal és orgonával rendelkeznek. Az egyházközségnek helyben lakó lelkésze nincs, a biharugrai lelkész gondozza az itteni híveket.
A vármegyei delegáció kilátogatott a határátkelőhelyhez is, ahol immár csak egy-egy Magyarország és Románia tábla fogadja az erre haladókat.