A hamu az Ószövetségben a gyász és a fájdalom, továbbá a bűnbánat jelképe. A gyászolók hamut szórtak a fejükre. Jónás könyvében azt látjuk, hogy Ninive királya hamuban ülve tartott bűnbánatot, Dániel próféta pedig zsákruhában és hamuban böjtölt. A Jer 6,26-ban a próféta a zsákruhában és hamuban való bűnbánattartásra szólít fel.
Az egyházi évben a karácsonyi időszak (beleértve a farsang) lezárására húshagyó kedden kerül sor, hamvazószerda pedig már a húsvéti időszak kezdete. A negyven napos böjt emlékeztet arra, hogy a Názáreti Jézus Krisztus is negyven napon keresztül böjtölt a földi szolgálata kezdetén. A negyven a bibliai történetekben különös jelentőséggel bír, és azt akarja szimbolizálni, hogy valami nagyon hosszú ideig tart. Így a zsidók is negyven évig vándoroltak a pusztában, amíg elérték az ígéret földjét, de Mózes is negyven napig tartózkodott a Hóreben (más néven a Sinai-hegyen). Az özönvíz idején is negyven napig esett az eső. Jézus a feltámadása után negyven napig tartózkodott még a földi világban, mielőtt elhagyta a látható világot, és visszatért a mennybe.
A katolikus miséken a homília után a pap az előző évi virágvasárnapi barka (pálmaág) elégetéséből nyert hamuval keresztet rajzol általában a hívek homlokára, amely a mulandóságot hivatott kifejezni. Ilyenkor elhangzik a mondat: „Ember, Emlékezz, hogy porból vagy és porrá leszel.” vagy: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Máshol kereszt alakban hintenek hamut a hívek fejére, egyesek állva, mások térdelve vesznek részt a szertartásban. A liturgikus szín a lila.
Az európai országokban természetesen sok helyen összeolvadtak a keresztyén teológiai tartalmak a helyi hiedelemvilággal. Így Velencében a karnevál lezárásaként szalmabábut égettek.
Az ünnep kezdete a korai középkorra tehető, a keresztyénség elterjedésével alakult ki a húsvét előtti nagyböjti időszak, de a hamuval való megszórás csak az érett középkorban (XI-XII. század) terjedt el. A XII. században keletkezett az a szokás is, hogy az előző évi virágvasárnapi pálmaágakat elégették, és abból nyerték a szertartáshoz szükséges hamut.
A keleti egyházban nem ismerik a hamvazószerdát, mert itt már hetvened vasárnap előestéjén megkezdődik a böjt.
A protestáns egyházak részben megtartották ezt a fontos ünnepnapot, bár a böjti időszakot ők is tartják. A lutheránusoknál, metodistáknál és az anglikánoknál az istentiszteleten bűnbánatot és közgyónást tartanak, majd sor kerül a hamvazkodásra.
A református egyházban nincs hamvazószerda, a nagyböjt kezdetén a vasárnapi istentisztelet keretében úrvacsorát vesz a gyülekezet. A felkészülés itt is szorosan összekapcsolódik a bűnbánattal és az istenkapcsolat rendezésével.
Összességében: az ünnep üzenete a testi-lelki megtisztulás, az Istennel való személyes lelki kapcsolat rendezésre, a feltámadás misztériumára való készülés. Ennek szép kifejezése a hamu, mint az elmúlás jelképe. A keresztyénségben a biológiai halál nem a vég, hanem egy új létforma kezdete.
Mucsi András
teológus
