Bírságot kapott a békési férfi balesetet okozó kutyája miatt


A Békés Vármegyei Főügyészség közleménye

Előkészítő ülésen hozott jogerős ítélet

 

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 90.000.-Ft pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Békési Járásbíróság előkészítő ülésén egy 54 éves büntetlen előéletű békési férfival szemben, akinek a kutyája kiszaladt az útra és ott összeütközött egy motorossal. A bíróság a sértett által bejelentett polgári jogi igényt nem bírálta el, azt egyéb törvényes útra utasította.

 

A férfi 2023. október 19-én, a délutáni órákban békési ingatlanában tartózkodott, amikor az ingatlan nyitott kapuján keresztül a Szőlő utcára kiszaladt a puli fajtájú, közepes testű, rövid szőrű kutyája, és ott felügyelet nélkül tartózkodott. Ebben az időben a Szeglet utca felöl a Nyereg utca irányába az úttesten közlekedett egy segédmotoroskerékpárt vezető férfi. A terhelt kutyája a jobb oldali füves-bokros részről úgy szaladt át az útesten közvetlenül a segédmotorkerékpár előtt – féktávolságon belül –, hogy nekiütközött a segédmotorkerékpár első kerekének. Az ütközés következtében a sértett a segédmotorkerékpárral elesett, amelynek következtében súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és azokkal összefüggésben a sértettnél maradandó fogyatékosság kialakulása is várható.

 

A terhelt állattartóként a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, a kutyája ennek következtében ütközött össze a sértettel és a közlekedési baleset miatt keletkeztek a sértett sérülései. A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 62.§ (6) bekezdésében foglaltakat, mely szerint „állatot az út közelében – magánterületen is – csak oly módon szabad tartani, hogy az útra ne juthasson.”


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!