Olvasótáborunk a fiatalokat – elsősorban a 15-25 éves korosztályt – szólítja meg. Idei programsorozatunk a közösségépítés, közösségi kommunikáció témái köré épül.
A hét folyamán gazdag programmal várjuk az olvasni szerető, az élet fontos dolgai iránt érdeklődő diákokat. Előadásokkal, szemináriumi foglalkozásokkal és szabadidős tevékenységekkel készülünk a találkozásra. A tábort – hagyományainkhoz híven – Tarhoson, a kastélyparkban rendezzük meg. (5641 Tarhos, Békési út 7.)
Olvasótáborunk jogutódja annak a több évtizedes „Szép magyar beszéd” kurzusnak, amely egykor a Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozat keretén belül működött Szathmári István nyelvész professzor irányítása alatt.
Olvasótáborunkban igényes szellemi kaland, irodalmi beszélgetés párosul sportolással, kirándulással. A szemináriumi foglalkozások mellett előadásokra is sor kerül. Előadóink lesznek:Tallér Edina író, Gerner Csaba színész, Pikó Imre informatikus könyvtáros.
Szemináriumi foglalkozásokat vezet Tinkó Máté irodalomtörténész, kritikus.
Táborunk 10+10 főt (határon innen és túlról) tud ingyenesen fogadni iskolai ajánlással az Alapítvány a Megújuló Tarhosért közhasznú szervezet jóvoltából. Az iskolák jutalomként is adhatják a táborozást arra érdemes tanulóiknak. A limitált létszám fölötti jelentkezők 25.000 Ft térítési díj ellenében tudnak bekerülni a programba. Az ingyenes részvételről a jelentkezés időrendi sorrendje dönt.
Szeretettel várjuk a jelentkezéseket 2025. június 20-ig.
Jelentkezni lehet a következő elérhetőségek egyikén:
+3620/231-0833