Októberben Tamási Áron darabbal érkezik Békésre a Déryné Társulat


Helyszin: Kulturális Központ
A Déryné Program támogatásával 2025. október 05. (vasárnap) 18:00 órától, a Békés Városi Művelődési Központban (Békés, Jantyik M. u. 21-25.) kerül bemutatásra Tamási Áron: Csalóka szivárvány című drámája, a Déryné Társulat előadásában.

A drámai mű egy székely birtokos gazda, Czintos Bálint történetét tárja elénk, aki fia sikeres érettségi vizsgájának hírére, valamint a faluban zajló ünnepség eseményeinek következtében ráébred, hogy megrekedt egy élethelyzetben, amelyből nem lát kiutat, és egyre képtelenebb összhangban tartani belső vágyait környezete elvárásaival. Régi barátja látogatása és egy váratlan tragikus esemény következtében úgy dönt, változtat sorsán, új életet kezd, pontosabban: identitást cserél.

A Czintosban zajló lélektani jelenség nem csupán az önmagával való szembe szegülést jelenti, hanem a családjával, falutársaival való kapcsolatát is megterheli, és végül olyan feszültségekhez vezet, amelyekben képtelen lesz helytállni. Ebből az örvényből a visszaút már sokkal nehezebb, mint az új identitás kínálta, immár sorssá dermedt illúziójáték.

Tamási Áron színművében a székely magyar népiség, a magyarság őseredeti látásmódja, erkölcsisége révén válnak láthatóvá azok az általánosan emberi, egyetemes sorskérdések, amelyekre a Keresztes Attila által rendezett előadás is válaszokat keres: Vajon létezik a boldogság boldogtalanság nélkül? Hogyan küzdhetünk meg határtalan vágyainkkal anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat? Ha elvágyódásunk lélekváltást követel, képesek vagyunk-e szembenézni annak lehetséges következményeivel?

Szereplők:

CZINTOS BÁLINT, birtokos gazda – KASZÁS MIHÁLY

KÁLMÁN, a Czintos érettségizett fia – HORVÁTH MÁRK

SAMU BÁCSI, öreg rokon és mindenes Czintosnál – IVASKOVICS VITOR

RÓZSA NÉNI, Samu bácsi felesége – TARPAI VIKTÓRIA

VIRÁG ÚR, nyugalmazott csendőr őrmester – SZÉPLAKY GÉZA

ZSUZSÁNNA, úrilány – ERDÉLYI TÍMEA

KUND OTTÓ, megszomorodott filozófus – DÁNYI KRISZTIÁN

KUNDI KUND, Czintos úri alakban – KASZÁS MIHÁLY

DUKA VENDEL, vasműves és kovács a faluban – JANKA BARNABÁS

VIOLA, a Duka felesége – LOSONCZI KATA

IBOLYKA, a Duka leánya – GULYÁS GABRIELLA

JÁNOS, a szolgalegény – PÁSZTOR MÁRK

HOMÁLY, öreg csavargó – DÁNYI KRISZTIÁN

BÁLINTKA – Kundi Kund és Zsuzsánna fia – CHATER ÁRON

Rendező: KERESZTES ATTILA

Jegyár: 200 Ft/fő

Az előadás kedvezményes jegyára a Déryné Program hozzájárulásának köszönhető.

Bővebb információ a 66/411-142/ 16-os melléken kérhető.

Jegyvásárlási lehetőség: személyesen, a művelődési központ nyitvatartási idejében az intézmény információs pultjánál (Békés, Jantyik M. u. 21-25.).


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


színház előadás