Zarándoklaton a Szentháromság Plébánia közössége


Forrás: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Helyszin: Esztergom, Tahitótfalu, Üllő, Ócsa
Zarándoklaton járt a békési Szentháromság Plébánia közössége: szombaton az esztergomi, vasárnap az ócsai bazilika volt a cél.

Szeptember harmadik hétvégéjén a békési Szentháromság Plébánia ismét útra kelt, hogy a remény zarándokaiként (a 2025-ös szentév mottója nyomán) térben és lélekben eltávolodva a mindennapok zajától, a megújulás és közösségépítés ösvényeit járja. A szombati nap délelőttje a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházban (közismertebb nevén az Esztergomi Bazilika) telt, ahol a kupolakilátótól az altemplomig a látogatók elé tárult a Magyar Katolikus Egyház történelme a kezdetektől egészen a XXI. századig. Ezt követően átkeltünk a Mária Valéria hídon Párkány városába, ahol rövid sétát tettünk. A délutánt a Katolikus Társadalmi Napok rendezvénysorozaton töltöttük, ahol az egyház sokszínűségét igyekeztek megmutatni a szervezők. Számos módon tapasztalhattuk meg a rendezvény üzenetét: „az Egyház nem zárt világ”. Több tucat közösség kapott lehetőséget a bemutatkozásra, minden korosztály megtalálhatta a maga programját. Vasárnap a délelőttöt az üllői katolikus templomban szentmisén való részvétellel kezdtük, majd az egykor a premontreiek által épített, ma a református egyház tulajdonában és használatában lévő XIII. századi bazilikát néztük meg, és megtöltöttük a román kori templomot a Salve Regina középkori himnusz dallamaival. Érdekesség, hogy az épület fennállása óta az imádság helye, ugyanis a török időkben a „vendégek” sem szakították el a szakrális teret eredeti funkciójától, természetesen a maguk hite szerint. A templom mellett található a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő Ócsai Tájház, ahol a letűnt korok paraszti világát ismerhettük meg. A szállásunk két éjszakára a Dunamelléki Református Egyház Konferenciatelepe volt.

A hétvége a katolikus és magyar identitásunk megerősödését hozta, közösségépítés volt, és tervek szövögetésével ért véget.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, köszönet a segítségükért.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!