„Békés az én szememmel” – 80 fotón mutatták meg városunk arcát


Lezajlott a „Békés az én szememmel” című fotópályázat zsűrizése, amelyre összesen alkotó nevezett, 80 fényképpel. A pályázatra érkezett munkák változatosak, egyediek és rendkívül magas színvonalat képviselnek, új megvilágításba helyezve városunk mindennapjait és hangulatát.

A zsűriben a szakma jeles képviselői foglaltak helyet: Pusztai Gábor Máté ötletgazda fényképészmester, Jenei Péter fényképészmester és Gazsó János fényképész, míg a város részéről Tárnok Lászlóné jegyző asszony vett részt a bírálatban.

 

Polgár Zoltán alpolgármester hírportálunknak elmondta, nagy öröm számára, hogy ilyen sokan érezték fontosnak, hogy megmutassák Békést a saját szemszögükből. Hangsúlyozta, hogy a pályázat különlegessége éppen abban rejlik, hogy a képek nem csupán dokumentálnak, hanem érzéseket közvetítenek, új perspektívákat nyitva a város életéről.

 

A beküldött fotók valóban különleges szemszögből mutatják be Békést, amely – ahogy Polgár Zoltán alpolgármester kiemelte– egyszerre jelent múltat, jelent és jövőt a helyiek számára.

 

A fotók nem maradnak a fiókban: hamarosan kiállítás keretében láthatja majd a közönség a pályamunkákat.

 

A szervezők gratulálnak minden pályázónak, és köszönetet mondanak mindazoknak, akik bekapcsolódtak a kezdeményezésbe.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


fotóverseny