„Szép magyar beszéd” verseny a Reményhírben


A Reményhír Intézmény 2026. február 04-én ismét megrendezte a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny egyik területi döntőjét, melyen négy iskola 18 versenyzője vett részt.

A gyerekeknek egy szabadon választott és a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező szöveget kellett felolvasniuk. A feladat nem valamiféle művészi produkció volt, hanem a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása.

A versenyzők teljesítményét szakmai zsűri értékelte két kategóriában.

A zsűri tagjai:

Hegedűsné Kocsis Ildikó, Királyné Fehér Ágnes, Száváné Pálfi Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, akiknek lelkiismeretes munkáját tisztelettel köszönjük.

A versenyzők emléklapot, a kategóriák helyezettjei oklevelet és értékelés könyvjutalmat kaptak.

A verseny a 7-8. osztályos korcsoportban felmenő rendszerű. Ennek a kategóriának az első helyezettje képviseli területünket a regionális döntőn Kisújszálláson.

Eredmények:

5- 6. osztály:

I. Kis Elina Vivien

Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

felkészítője: Túri Enikő

II. Rónai Hedvig

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

felkészítője: Szűcs Éva Edina

III. Plavecz Maja Anita

Mezőberényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítője: Szombat János

7-8. osztály:

I. Kiss Zoé Evelin

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

felkészítője: Ráczné Erdei Krisztina

II. Lakatos Glória

Reményhír Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

felkészítője: Molnár Erika

  • Zsibrita Levente
  • Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

    felkészítője: Ráczné Erdei Krisztina

    Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek és felkészítőiknek, a kisújszállási regionális döntőre eredményes felkészülést kívánunk!

    Tételek: 1 - 20 / 21 (2 oldal)

    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!