Ausztrál egyesület - Jótékonysági est


Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete a Csanád-Csongrád Egyházmegyével együttműködve immár hatodik alkalommal rendezte meg Szegeden, a Szent Gellért Fórumban az ausztrál jótékonysági estet.

A VI. Ausztrál Jótékonysági Est bevételével a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályát, valamint Békés város négy háziorvosi körzetét támogatják.

A 160 vendéget  Dr. Kiss-Rigó László, püspök úr, az egyesület tiszteletbeli elnöke, Juhász Zoltán elnök, valamint az Ausztrál Államszövetség nevében Jonathan Gordon köszöntötte. Ian Biggs nagykövet úr videóüzenetben üdvözölte a megjelenteket. Ilona Purcell, a Magyarországon élő ausztrál és új-zélandi állampolgárokat képviselő NOZZIES egyesület képviseletében osztotta meg megható gondolatait a vendégekkel.

Juhász Zoltán elnök úr többek között megemlítette, hogy az egyesület idén fennállásának 15. évfordulóját ünnepli, és az elmúlt években a tagok és támogatóik segítségével  7 millió forint adományt tudtak átadni a rászorulóknak.

A vendégek a Bécsi Állami Operaház művészének, Anna Voshege, világhírű operaénekesnőnek, a  Belencéres Néptáncegyüttesnek és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak és tanárainak nagyon magas színvonalú műsorát élvezhették

Az egyesület az elmúlt évben 2 millió forinttal támogatta az Együtt a DiabetESZESEN Egyesületet, és reményeik szerint az idei évben is jelentős összegű adományt tudnak átadni a két kedvezményezettnek.

 

Tételek: 261 - 280 / 319 (16 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!