A támogatási program kapcsán a város vezetése hangsúlyozta: az önkormányzatokat érintő gazdasági kihívások ellenére továbbra is kiemelt szempont a családok és a fiatalok támogatása. A támogatás célja, hogy enyhítse a gyermekneveléssel járó terheket, valamint hozzájáruljon a mindennapi kiadások fedezéséhez.
Kálmán Tibor, Békés polgármestere hírportálunknak elmondta: az önkormányzat és az oktatási intézmények munkatársai összehangolt munkával járultak hozzá a támogatások kiosztásához. Kiemelte, bízik abban, hogy a kézhez kapott összegek sok család számára jelentenek majd érdemi segítséget.
A városvezetés tájékoztatása szerint a program folytatását a jövőben is fontos célként kezelik, amennyiben a költségvetési lehetőségek ezt lehetővé teszik.