Büszkeséggel és örömmel számolunk be arról, hogy Kovács Diána, a Szegedi Kis István Református Általános Iskola tanulója és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI) sportolója, kiemelkedő országos elismerésben részesült.
A 2025. évi eredményei alapján Diána Magyarország legeredményesebb sportiskolai sportolói rangsorában az általános iskolai kategóriában a 2. helyezést érte el. Ez az eredmény nemcsak tehetségét, hanem kitartó és tudatos felkészülését is bizonyítja.
A tavalyi év sikerei önmagukért beszélnek:
Diána a kölyök válogatott tagja, Világbajnoki betétfutam győztese, emellett kétszeres Budapest Bajnok, valamint Magyar Bajnok címmel is büszkélkedhet.
Versenyeredményei egyértelműen tükrözik a mögötte álló következetes, magas szintű szakmai munkát.
Felkészülését edzőiként a szülei irányítják, akik Gyomaendrődön végzik az oktató és nevelő munkát. Az ő szakmai támogatásuk, valamint Dia rendkívüli szorgalma és elhivatottsága együtt teremtették meg ezeket a kimagasló eredményeket.
Nemcsak a sportban teljesít kiemelkedően: kitűnő tanuló, példamutató hozzáállású diák, aki fegyelmezetten és céltudatosan építi jövőjét. Komoly tervekkel és határozott célokkal tekint előre, amelyekhez eddigi munkája és eredményei szilárd alapot biztosítanak.
Szívből gratulálunk a békési lánynak ehhez a rangos elismeréshez, és további sikeres versenyéveket kívánunk számára!
Kövesd a BékésMátrixot a
Facebook-on
a legfrissebb békési információkért!