Emléktábla őrzi mától Gyökössy Lajos emlékét a gimnáziumban

Dr Pálmai Tamás Szegedi Kis István Református Gimnázium Békési Reformátusok

Kedves megjelent érdeklődők!

Mikor kiderült, hogy Csuta Gyurka komám révén megszállt Bíró Gyuri szelleme, azaz, hogy kicsit csőbe lettem húzva és nekem kell ma itt úgy tennem, mintha értenék a festészethez, épp a rendelőben ültem. Az első döbbenet múltával felemeltem a fejem és egy fehér széket láttam. Még a kádári időkből maradt rám az OTI-SZTK-ból. Nem dobtam ki. Semmit sem dobok ki, a nejem legnagyobb bánatára. Ma ez a szék relikvia. Az Árpi széke. A Török Árpié, ki ugyanúgy kötődött ehhez az iskolához, mint a ma ünnepelt festőművész, ugyanúgy Békést festette, de a társadalmunk egy teljesen más szegmenséből jött és művészetileg is egy teljesen más kategóriát képviselt.

Az interneten kutakodva találtam egy családi képet. Kellemes polgári enteriör, szépen felöltözött emberek rajta,b a központban egy decens úriemberrel, pont úgy kinézve, épp azt sugározva, ahogy Csuta Gyurka érezte ezt még gyerekként és ahogyan emlékszik rá.

Gyökössy Lajosról beszélünk, akit nem ismerhettem, de az első, ami eszembe jutott róla, hogy kicsit rokon sorsúak lehettünk. Ő sem itt született, de ő is Békésen találta meg a helyét a világban és itt bontakozott ki festőművészként, tanárként és emberként egyaránt. Akárcsak jómagam. Talán őt is úgy ijesztgették, mint engem néhány jóakaró anno: Békésen sosem fogadnak el, ez egy zárt közösség, mindig gyüttment leszel. Nos, pont az ellenkezőjét tapasztaltam a családommal együtt: szeretetet, befogadást, elismerést, melegséget. Vélhetően Gyökössy Lajos is ezt tapasztalhatta, hisz itt maradt, itt élte le élete javát 1907-től 1964-ig, és ha ma bárkit megkérdezek, egy rossz szót nem, csak elismerést hallok és csodamód kerülnek elő a festményei is a békési lakásokból.

Életrajzát nem ismételném el. Baligané Szücs Irénke és Szegfű Kata jóvoltából olvasható a friss Békési Újságban. Szakavatott műítész sem vagyok, hogy ecsetvonásairól értekezzek. Egyszerűen azt érzem, hogy jó ránézni a képeire. Békés, béke, harmónia sugárzik róluk. Amit ma itt láthatunk az főként a kedvenc technikája, az akvarell. És valóban, ahogy Irénke leírta: „Művei az alföldi táj, a Körösök vidékének szelíd szépségéről vallanak. Az egyszerű falusi, paraszti lét mindennapjait örökítik meg. Számunkra, békésiek számára, talán a legmegkapóbbak azok a végtelen nyugalmat, harmóniát sugárzó alkotásai, melyek sorában vissza-visszatérnek a pipacsos rétek, a Körös part vadregényes tájai, a paraszti élet ellesett pillanatai. Gyökössy festményei művészi értékükön túl jelentős helytörténeti, néprajzi értékkel is bírnak, hiszen elénk varázsolják a város régi macskaköves főterét éppúgy, mint a hajdani vásárokon nyüzsgő emberek szűrös-csizmás viseletét, vagy akár a libalegeltetés szokását.”

Tanítványai közül - hisz évek során át rajziskolát működtetett - épp a Csuta kiállítás megnyitóján így emlegette valaki: Én mindent tőle tanultam, mindent neki köszönhetek.

Művei főleg magángyűjteményekben lelhetők fel. De megtalálhatóak máshol is, ha az ember parányi energiát szán rá. Magam két hete vásároltam egyet épp e - jó értelemben vett megszállott - békési lokálpatrióta, Bíró Gyuri által megihletve. El is hoztam a kiállításra. Még külföldi aukciókon is fel-felbukkannak alkotásai, de most épp a budapesti Kisselbach Galéria árverezi egy nagyobb méretű akvarelljét negyed milliós kikiáltási árral, értékét fél millió forintra becsülve.

Nem semmi, mondhatnánk kicsit pestiesen. De nem semmi Békés sem, a Kollégium sem és Bíró Gyuri sem, hogy ez a mai esemény létrejöhetett. És Gyökössy Lajos sem.

Az ilyen percek, mint a mostaniak adják meg életünk értelmét, sava-borsát. Kérem, élvezzék ezt az ihletett pillanatot. Tekintsék meg a kiállítást és mosolyogva biccentsék meg fejüket, ha az emléktábla előtt haladnak el.

Köszönöm a megtiszteltetést és a figyelmüket.