Az est során Ferencz Áron előadásában egy eddig kevésbé ismert megközelítésben elevenedett meg Ady Endre munkássága és életműve.
A program a zene eszközeivel, valamint Ady versein keresztül hozta közelebb a közönséghez:
Az előadás nem csupán kulturális élményt, hanem aktív gondolkodásra ösztönző, interaktív élményt is nyújtott a résztvevőknek, akik bekapcsolódhattak a témák közös feldolgozásába.
A rendezvény megvalósításában közreműködött:
A program ismét bizonyította, hogy Békésen a kulturális élet sokszínű és nyitott az újszerű, gondolatébresztő kezdeményezésekre is.
A rendezvény a Békés-tarhosi Zenei Napok keretében, a KÉSZ békési csoportjának szervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával valósult meg.