A döntést megelőzően a Volánbusz Zrt. és a helyi oktatási intézmények bevonásával munkamegbeszélést tartottak. A polgármester szerint az elmúlt években több alkalommal is egyeztettek a járat jövőjéről, mivel annak kihasználtsága évről évre csökkent.
A közlekedéssel kapcsolatban további problémát jelentett az iskolások felügyelete és kísérése, valamint az esetenként előforduló nem megfelelő viselkedés is.
A járat napközben mára gyakorlatilag üresen közlekedik, az utasforgalom elsősorban a reggeli és a délutáni időszakra koncentrálódik. A megbeszélésen ezért az érintettek közösen arra jutottak, hogy a helyi járatot megszüntetik.
Kálmán Tibor szerint a döntés elsőre visszalépésnek tűnhet, ugyanakkor pénzügyi szempontból indokoltnak tartja.
A polgármester kiemelte: a helyi járatra eddig fordított összeget a jövőben hatékonyabban tudják majd a rászorulók támogatására fordítani.