A Békési Refi diákjai a mezőberényi katedrán


A Békési Refi MINIKATEDRA programja újabb állomásához érkezett.
  A tavalyi tanévben még intézményünkön belül működő tehetséggondozó kezdeményezés idén kilépett az iskola falai közül, lehetőséget teremtve arra, hogy fiataljaink más intézményekben is kipróbálják magukat tanári szerepben.   Elsőként a Mezőberényi Általános Iskolába látogattunk el, ahol a továbbtanulás előtt állók megismerkedhettek a Békési Refi képzési kínálatával, majd tanulóink foglalták el a katedrát.   A matematikaórát Szűcs Beáta, intézményünk 12. ACD osztályos tanulója tartotta, munkáját Nagyidai Adrienn segítette. A biológia világába Bányai Nóra Lili és Sebestyén Imre Máté, 11. B osztályosaink kalauzolták el a résztvevőket. A felkészülést Kovácsné Lipcsei Andrea és Gólyáné Zima Adrienn tanárnők támogatták.   A foglalkozások mindkét fél számára értékes tapasztalatot jelentettek. A mezőberényi fiatalok nemcsak új ismeretekkel gazdagodhattak, hanem betekintést nyerhettek a Békési Refiben folyó munkába is. A katedrára lépők pedig megtapasztalhatták, milyen felelősséggel jár egy tanóra megtervezése és megtartása, hogyan lehet felkelteni mások érdeklődését, és érthetően továbbadni a megszerzett tudást.   A  MINIKATEDRA egyik legfontosabb értéke éppen ebben rejlik: a résztvevők nemcsak saját tehetségüket bontakoztathatják ki, hanem egymás fejlődéséhez is hozzájárulhatnak.   Köszönjük a Mezőberényi Általános Iskola nyitottságát és vendégszeretetét, a foglalkozásokat vezetőknek és mentortanáraiknak pedig a lelkiismeretes felkészülést és a közös munkát!   A MINIKATEDRA következő állomásain újabb refisek léphetnek a katedrára.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!