16 éves kerékpáros tolvaj Békésen!


Közel 70 ezer forinttal akart eltûnni a rendõrök szeme elõl az a 16 éves fiú, akit vasárnap este minden igyekezete ellenére elfogtak az egyenruhások Békésen. A fiú az utcán egy sétáló nõ kezébõl kapta ki a táskáját, majd biciklivel menekült. Az egyenruhások azonban megtalálták, és még a táskából kivett pénz is nála volt, amikor elcsípték.

A fiú vasárnap 17 óra után a Baky utca felé kerekezett, amikor meglátott egy éppen arra járó nõt. Elmondása szerint hirtelen ötlettõl vezérelve kapta ki a néni kezébõl a táskáját, majd elhajtott vele a közeli parkig, ahol megnézte, mi van benne. Az iratokat, igazolványokat és a táskában talált zsebkendõt eldobta, a pénzt viszont eltette. Közel 70 ezer forint volt a táskában, ezzel indult haza. A fiút azonban, még mielõtt hazaért volna járõrök állították meg, és a városi rendõrkapitányságra vitték, ahol elismerte a bûncselekmény elkövetését. A meglopott nõnek az ijedtségen kívül szerencsére nem esett baja, és a gyors rendõri intézkedésnek köszönhetõen a pénzét is visszakaphatta.

A 16 éves békési fiatalember ellen – akinek egyébként hasonló bûncselekmény miatt már korábban is volt dolga a hatósággal - a Békési Rendõrkapitányság lopás vétség és visszaélés okirattal vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!