A békési Horváth Anikó országos bajnok lett!


Március elsején és másodikán rendezték meg Budapesten a Fedett Pályás Junior és Ifjúsági Bajnokságot, ahol szép eredményeket értek el a Békési DAC versenyzői.

Horváth Anikó magabiztos versenyzéssel védte meg tavalyi bajnoki címét a junior lányok magasugró mezőnyében. A 167 centimétert elsőre ugrotta át és ezzel meg is nyerte a versenyt.

A 170 centiméter teljesítését, csak kisebb sérülése akadályozta meg. Ezzel a teljesítménnyel igen közel került a válogatottsághoz.

Hortobágyi Anikó igazi többpróbázóként sok számban indult. Válogatott versenyzőnknek legjobban a junior 60 méteres gátfutás sikerült, ahol 9.66-os eredménnyel bronzérmet szerzett. Hármasugrásban ötödik, távolugrásban hetedik és 400 méteren nyolcadik lett.

Kiss Boglárka a 3 km gyaloglásban a kitűnő negyedik helyett szerezte meg, míg Oláh Titanilla súlylökésben tizedik lett. Edzők Kovács Károly és Rácz András.

A versenyre való utazást a Békés Drén támogatta.

Egy héttel korábban a Felnőtt Fedett Pályás OB – n, Balasi Imre 400 méteren, 50.15 másodperces kitűnő egyéni csúccsal a nyolcadik helyet szerezte meg. Ez biztató a nyári szezon előtt, hiszen Imre fő száma a 400 méteres gátfutás.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!