Erdõs Norbert - A Körösökön kialakult halászati probl�


Békés megye természeti értékei között kiemelkedõ helyet foglalnak el a Körösök illetve a hozzájuk köthetõ egyéb vizes élõhelyek, így például a holtágak. Békés fejlõdését, lakosságának összetételét is nagyban meghatározta a Körös közelsége, a településen napjainkban is szép számmal vannak horgászok. Az utóbbi években egyre több jel utal arra, hogy a Körösök halállománya vészesen megfogyatkozott, ez ügyben több Békési horgász is felkeresett. A kialakult helyzetrõl személyesen is meggyõzõdve fordultam írásbeli, majd szóbeli kérdéssel is Gráf Józsefhez, az illetékes Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetõjéhez. Kérdésemben elmondtam, hogy a Körösök ügyét a többszörösen hátrányos helyzetû Békés megyében nem szabad egyszerû gazdasági kérdésként kezelni, hiszen az éritett települések, horgászegyesületek évek óta komoly összegeket áldoznak arra, hogy a Körösök vidékébõl vonzó, idegenforgalmi, horgászturisztikai szempontból is jelentõs térséget hoznak létre. Emlékeztettem a Miniszter Urat a szintén komoly beruházásnak számító Körösök Völgye Natúrpark projektre is, amely épp a térség elõnyös vízrajzi adottságaira építve szánt komoly szerepet a Kettõs Körös halállományának is. A térségben kialakított halászati rend, illetve a halászati tevékenység ellenõrzésének komoly hiányosságai mára végveszélybe sodorták az egykor méltán híres horgászvizeket is. Válaszában Gráf József miniszter úr elsõsorban a halászatra vonatkozó jogszabályok ismertetésére szorítkozott, megkerülve azt a felvetésemet, mely szerint az Európai Unióban már régen nem támogatják az élõvízi halászatot. Ezt követõen sikerült az érintett halászszövetkezettel is megegyeznünk a meslenc hálók illetve a varsák használatának módjáról, azok megjelölésérõl illetve alacsony nyári vízállás idején ezen eszközök használatának korlátozásáról.

A kezdeti lépések után mára egyértelmûvé vált, hogy mind gazdasági, mind ökoturisztikai szempontból is az Uniós gyakorlatnak és irányelveknek megfelelõ teljes halászati tilalom állíthatja vissza az eredeti állapotokat a Körösök vidékén. Békés országgyûlési képviselõjeként ezen irányelvek szerint fogom a jövõben is nyomon követni a Körösök halállományának ügyét.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!