Békési Fürdõ - Még egy lépéssel közelebb!


Túl van az elsõ fordulón a Norvég Alapra benyújtott Gyógycentrum terve!

65 évvel ezelõtt, 1943-ban nyilvánították hivatalosan is gyógyvízzé a békési termálkút vizét, amelyet a hévízivel egyenértékûnek ismertek el.

A város a termálvízre épülve gyógycentrum kialakítását célzó pályázatot adott be az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program, közkeletûbb nevén Norvég Alap meghirdetett keretére 2006. márciusában és szeptemberében is.

A PROMEI Kht., az Alap kezelõje 2007. márciusában ugyan visszautasította Békés pályázatát nem valós formai okra hivatkozva, de végül több, a pályázatkezelés rendszerét érintõ visszásságok miatt nem zárták ki a város pályázatát sem.

2007. júniusban újra, immár utoljára meghirdetésre került a Norvég Alap és a település ismét élt a lehetõséggel. Békés város pályázata a napokban túljutott az elsõ, elõválogatási körön, azaz a több ezer pályázó közül bekerült abba a 150 pályázót tartalmazó keretbe, akik már részletesen is kidolgozhatják projektjüket.

A közel 1 milliárdos (904 millió forint) összköltségû békési gyógyfürdõ fejlesztésének célja a kistérség lakosságának színvonalas egészségügyi ellátását biztosító, rentábilisan üzemeltethetõ gyógycentrum létrehozása korszerû infrastruktúrával, a gyógyulást elõsegítendõ csendes és családias légkörû környezetben.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!