Bóbita Bölcsi - Júniusi vígasságok


Bölcsõdénkben a múlt hét sem telt el „eseménytelenül”. A gyerekeket igyekeztünk kárpótolni a „gyermeknapi” családi délutánunkon a zuhogó esõ miatt elmaradt szabadtéri programokért.

Júniusi vígasságok-citerázás, pónizás-a Bóbita Bölcsiben

Bölcsõdénkben a múlt hét sem telt el „eseménytelenül”. A gyerekeket igyekeztünk kárpótolni a „gyermeknapi” családi délutánunkon a zuhogó esõ miatt elmaradt szabadtéri programokért. Ilyen program lett volna a pónizás, póni simogatás is, melyre végül is csütörtök délután tudtunk sort keríteni. A gyerekek nagy izgalommal várták a pónik érkezését. Míg egy részük „türelmetlenül” arra várt, hogy Barna Jani bácsi és Domokos Imre bácsi megpaciztassa, a többieket Hégely Laci bácsi citerázással, népdalokkal szórakoztatta. A gyerekek mindkét programot nagyon élvezték. Jó hangulatban telt el ez a délután is.

Érdekes volt megfigyelni pacizásnál, hogy voltak olyan gyerekek akik egyébként a csoportban csendesebbek, visszahúzódóbbak a póni közelében, azt simogatva, a hátán lovagolva mennyire „kinyíltak”, élénkebbek, beszédesebbek, kommunikatívabbak lettek. Mások viszont a szülõkhöz vagy felnõtthöz szinte hozzátapadva idegenkedve, félve közelítették meg azt.

„Ma már tudományos tény, hogy az állatok mennyire alkalmasak bizonyos emberi problémák javítására, megoldására. Magunkon is érezhetjük, hogyha túl sok stressz-hatás ér bennünket és elkezdjük simogatni házi kedvencüket vagy játszunk velük, a bennünk felgyülemlett feszültség fokozatosan oldódni kezd. Ez persze még nem a klasszikus értelembe vett állatterápia. Ha komolyabb probléma van a háttérben, akkor terápiás szakemberre van szükség. Aki segít az állat és a gyerek közötti kapcsolat kialakításában. Szakszerû irányítással az állaton keresztül javulás érhetõ el a gyermek fejlõdésében.

Az állatterápia segíthet a hiperaktív, magatartás-zavaros, tanulási nehézségekkel küzdõgyerekeken. A gyerekek nagymozgása és finommotorikája egyaránt javítható az állatokkal végzett foglalkozások alkalmával. A gyenge koncentráció javulhat, a feladatok végrehajtása pontosabb lehet. Motiválás szempontjából is pozitívabb változásokat eredményezhet. Az érzelmi világot is jelentõs mértékben gazdagíthatja. Így a durva,agresszív megnyilvánulások is lassanként háttérben szorulhatnak. A lelkileg sérült (depressziós vagy más személyiség-zavarral küzdõ) gyerekek kiegészítõ terápiájaként is nagyon eredményes lehet. Megtapasztalhatja a feltétel nélküli szeretet. Fejlõdik empátiás kézségük. Nem lesznek annyira szorongóak, magányosak. Fejlõdhet kommunikációs kézségük. Megnõhet igényük a kapcsolatteremtésre.

Mindezek mellett az állatterápia eredménnyel, sikerrel használható a fejlõdési rendellenességgel élõk és a mozgáskorlátozottság területein is.

Elvileg bármelyik állat alkalmas lehet terápiás célra, de fontos hogy ne legyen agresszív, szeresse a törõdést, simogatást. Természetesen legyen egészséges, fertõzõ betegségektõl mentes. A gazdája pedig kontroll alatt tudja tartani. Ez lehet kutya, macska, ló vagy valamilyen más emlõs, de akár hüllõ is.

A legelterjedtebb terápiás állat a kutya, mivel régóta él az emberrel és jól érti annak jelzéseit. Könnyen tanul új dolgokat, hamar alkalmazkodik helyzetekhez. Szemkontaktust tart és gazdájához végsõkig hû.

A lovakkal végzett „gyógyítás” a kedvezõ pszihés és szociális hatások mellett még kiválóan fejleszti a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzékelést, a testséma és a téri tájékozódási képességet. Lovas terápia segítségével a kóros izomtónus normalizálható. Növelhetõ az izületek mozgékonysága, automatizálódnak a helyes mozgásminták.”

Androvitz Irén

Csecsemõ-és kisgyermekgondozónõ


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!