BFKC - Csúfos vereség az őszi záráson.


Megyei rangadóhoz méltóan szépszámú közönség látogatott ki Orosházán az utolsó idei bajnoki találkozóra. Békésről körülbelül 25 ember gondolta úgy, hogy jelenlétével próbálja támogatni szeretett csapatát. - Molnár Gergely beszámolója a Békés Mátrixon.

Az első negyedóra folyamán felváltva estek a találatok, nem sok különbséget lehetett felfedezni a csapatok között (6- 6). Körülbelül eddig tartott a békésiek öröme, hiszen, ami ezután következett, az a szezon leggyengébb teljesítménye volt. A statisztikából kitűnik, hogy különösen a bal oldalunkról hiányoztak a gólok, az eddig gólerősen játszó Mohácsi 0 találattal zárta a mérkőzést.

A második játékrész elején úgy tűnt, hogy akár szorosabbá tehetjük a mérkőzést, de ez csupán illúzió volt. A két gyors szélső és Kotormán gyakran kavarta össze a védelmünket, ami azt eredményezte, hogy az 50. percben már 11 is volt a differencia a két csapat között. Ez nagyjából megmaradt a találkozó végére, ami azt jelentette, hogy simán, nagyobb megerőltetés nélkül nyert a hazai csapat.

Voltak negatívumai és poztívuma(i) is a találkozónak: Habuczki orrtörést szenvedett, valamint bemutatkozott tétmérkőzésen is Pánczél Zoltán (róla hamarosan bővebben olvashatnak) a békési együttesben.

Folytatás tavasszal!

Orosházi FKSE- Erste Békési FKC 36- 26 (16- 10)

Orosháza, 500 néző V.: Nagy, Turóczy

Orosháza: Kovács R.- BALDA 8, Kósa 1, DUNKL 4, Kovács A. 4, Ambrus 2, KARDOS 7. Cs.: Herjeczki, Szikora (kapusok), KOTORMÁN 5, Raffai 1, Berta 1, Gazsó 2, Országh 1. Edző: Füzesi Ferenc

Békés: Ardeleán- Molnár S. 6, Zöldy 4, Molnár Z. 2, Polgár T., Mohácsi, Szatmári. Cs.: Laurinyecz 3, Molnár I. 6, Habuczki 1, Bessenyei 1, Oláh D. 1, Pánczél 2 Edző: Gávai Ferenc

Hétméteresek: 6/4, ill. 5/4


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!