Kiemelkedően jó Békés pályázati tevékenysége!


Megjelent: 2010 Január 2. ( Szombat ) 11:58
Módosítva: 2010 Január 10. ( Vasárnap ) 09:56
Az elmúlt két év pályázati tevékenységét összegezte decemberi ülésén Békés város képviselő-testülete. Békés önkormányzata a régióban is kiemelkedő mértékű támogatást nyert el az elmúlt években. Jelenleg 16 pályázat megvalósítása van folyamatban, így 1,77 milliárd forint értékű támogatás érkezik a városba.

Az előttünk álló, 2011-ig terjedő időszakban az önkormányzat legfontosabb feladata az elnyert támogatások hatékony felhasználása. A városi uszoda már elkészült, a jövő év végéig pedig további fejlesztések valósulnak meg. Az inkubátorház építése és a Dr. Hepp Ferenc Tagintézmény felújítása ugyancsak jövőre fejeződik be. Míg az inkubátorháznál elkezdődtek a munkálatok, addig az iskolások már át is költöztek az Eötvös Tagintézménybe, hogy teljesen átadják a terepet a kivitelezőknek. 2010. nyár elején készülnek el decentralizált forrásból a város két helyén a szennyvízvezeték építés munkálatai, a helyi rendelőintézet parkoló és a Rákóczi utca járda kivitelezése, illetve a Dánfoki Üdülőközpont további fejlesztése.

Forrás: Városházi Krónika decemberi száma


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!