Búcsú Borbély Mihálytól


Borbély Mihály fizika - kémia szakos tanártól búcsúznak a Karacs Tagintézmény dolgozói, kollegái.

Véget ért egy álom

"Az élet álom", s most egy álom véget ért. Kiváló kollégánk, Borbély Mihály fizika-kémia szakos, még alig nyugdíjas, tanár itt hagyott minket.

Erdély csodálatos vidékén, Nagyszalontán látta meg a napvilágot 1944-ben, egyszerű szülők egyetlen gyermekeként.

Mikor határozott úgy, hogy a pedagógus hivatás rögös útjára lép? Ez már örök titok marad.

De az első lépést ezen az úton megtette, mikor is az erdélyi hegyek övezte Marosvásárhely főiskoláján megszerezte diplomáját. "Hazajött" ’79-ben és Battonyán kezdte el oktatni a nebulókat, majd 1981-től Békésen a 2. Számú Általános Iskola nevelőjeként bűvölt el gyermekeket, felnőttet, kollegát egyaránt varázslatos személyével. Tette a dolgát minden körülmények között zokszó nélkül, és rendületlenül. Mikor szükség volt rá kisegítette a Dr. Hepp Ferenc Iskolát és a mezőgazdasági szakmunkásképzőt is, hogy a diákok ne szenvedjenek hiányt tudásból.

Nem félt a kihívásoktól és nem mondott nemet, ha segíteni kellett, s tette ezt egészen 2007-ig, mikoron nyugdíjba ment, gondolván, most már megpihen egy kicsinyt. Néha még be-bejött megnézni, mint haladnak a dolgok nélküle, fel-felvillantotta sajátos, csak rá jellemző humorát, s magához szorítva kis aktatáskáját csendben elsietett, mint akinek fontos dolga van. Talán így akarta leplezni, visszahúzza a szíve. Visszavágyott a számára a világot jelentő katedrára, még ha nem is vallotta be, mert ízig-vérig pedagógus volt.

Most végleg elment.

Nem látjuk már többé csibészes kisfiús mosolyát, amely annyira hozzá tartozott.

Nem hallgatjuk tréfálkozását, mellyel oly sokszor derített jobbkedvre bennünket.

Talán ha szólhatna még, Adyt idézné nekünk vigasztalásul:

"Ifjú szívekben élek és mindig tovább."

Misi, nem búcsúzunk Tőled, csak elköszönünk, mert nem feledünk, míg ver a szívünk. Sit tibi terra levis!- Legyen Neked könnyű a föld!

A Karacs Tagintézmény dolgozói


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


borbély mihály