Helyzetkép


Megjelent: 2008 Április 24. ( Csütörtök ) 16:43
Módosítva: 2021 Április 21. ( Szerda ) 15:29
Katona Gyula református esperes, lelkész blogbejegyzése.

Olvasói kérésre döntöttem úgy, hogy a Városi Képviselőtestület megkeresésére a napokban elkészített gyülekezeti beszámolót egy az egyben közzé teszem.

"BESZÁMOLÓ a békési Református Egyházközség életéről

Az elmúlt év mindenképpen mérföldkőnek tekinthető gyülekezetünk életében, hiszen a 4 évvel korábban elkezdett teljes körű templomfelújítás végére tehettünk pontot. (Igaz, még a templomudvart határoló műemlék kőkerítés felújítása jelenleg is tart.) A több mint 30 millió Ft-os beruházást a gyülekezet 90 %-ban önerőből végeztette el. Ez mindenképpen dicséretes teljesítmény mai szűkös anyagiakkal terhelt világunkban. Éppen ezért szeretnék e helyen is köszönetet mondani minden magánszemélynek és szervezetnek, aki/amely bármilyen módon segítette a munkálatok sikeres befejezését!
A gyülekezet mint iskolafenntartó fontos szerepet játszik a város életében. Mind az általános iskola, mind pedig a gimnázium csaknem teljes kapacitással működik, átlag osztálylétszámunk 24 fő. Az eszköz ellátottság jónak mondható, pályázatok útján igyekszünk a fejlődéssel lépést tartani.
Iskolánk épületei sajnos elég sok kívánni valót hagynak maguk után. Idén januárban mi is adtunk be pályázatot iskola felújításra, amit első körben formai okok miatt elutasítottak. Fellebbezésünkre még nem érkezett válasz.
A gyülekezeti élet terén az elmúlt 1-2 évben némi visszaesés tapasztalható. Ennek orvoslására több területen is megpróbálunk nyitni a város lakossága felé. Egyik hagyományteremtő kezdeményezésünk az egy napos "református konferencia" a Békés-Tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozatába illesztve (mindig azon a napon, amikor az esti templomi hangverseny is van), az idén a Bibliáról szólóan (lévén a Biblia Éve)június 26-án.
Ugyancsak hagyományteremtés céljával rendezzük meg ősszel (terveink szerint november 22-én a Galériában) a Református Bált is.
Ezt megelőzően a Biblia Éve kapcsán október 14-november 22 között a város többi felekezetével összefogva a Galériában Biblia-kiállítást rendezünk. Ez idő alatt számos előadást hallgathatnak meg e témában az érdeklődők.
A gyülekezetnek nagyon jó a többi gyülekezettel a kapcsolata. Heti rendszerességgel lehetünk együtt imaórán, ahol egymásért és a városért is mindig imádkoznak a jelenlévők, s a lelkészek is havonta találkoznak egymással, hogy kicseréljék gondolataikat, tapasztalataikat, s közösen imádkozzanak.
Nagy feladatot jelent a fenntartásunkban lévő temetők megfelelő üzemeltetése. Mivel a városban nincs köztemető, az ezzel kapcsolatos feladatokat is nekünk kell ellátni. Ezen a téren jóval több segítséget kérnénk és várnánk el a várostól, ahogyan erre számos jó kezdeményezést és példát láthatunk a szomszéd városokban! Erre ugyan korábban már kaptunk ígéretet, de egyetlen közmunkás munkába állításán kívül (ami segítség ugyan de ennél sokkal többre lenne szükség!) mást nem kaptunk. Ha lenne ilyen irányú pályázat, szeretnénk a ravatalozókat a város bevonásával korszerűsíteni, vagy akár újakat építeni.
Ebben az évben 2 harangot öntetünk és helyezünk üzembe a meglévő kettő mellé (eredetileg is 4 harang "lakott" a toronyban, azonban a 2. Világháború alatt a legnagyobbat és a legkisebbet elvitték a német csapatok). A nagyobb harangot Szilágyi Erzsébet és Szilágyi Zsófia önteti meg saját költségén a szülei emlékére, a kisebbre közadakozást hirdettünk, amire jelenleg is kérjük és várjuk az adományokat!
Gyülekezetünk minden évben helyt ad olyan összejöveteleknek, amelyek több gyülekezetet is érintenek. Így évente megrendezzük a gimnáziumban a békés megyei konfirmandusok találkozóját. Tavaly egyházmegyei presbiteri konferenciát tartottunk, az idén november 8-án a Tiszántúli Egyházkerület kórusainak a találkozóját tartjuk templomunkban.
Jó kapcsolatunk van a határon túli magyarittabe-i gyülekezettel, akikkel éves szinten kisebb-nagyobb csoporttal találkozunk."
Eddig a szó szerinti idézet, amihez még egy további programajánlat is idekívánkozik.
Hagyományteremtő céllal indítunk "Szülők iskolája" néven olyan alkalmakat elsősorban iskolánk leendő és jelenlegi diákjai szülei számára, amelyeken a nevelést segítő előadásokat hallgathatunk meg. Az első "évadnyitó" előadást Dr. Herczog Mária, a szociológia kandidátusa tarta "Szeretjük, ezért neveljük" címmel május 9-én, pénteken 17 órától a Református Általános Iskola új épületszárnyának tetőtéri dísztermében, amely alkalomra szülőket, pedagógusokat és minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!