Családi vasárnap


Megjelent: 2008 Május 20. ( Kedd ) 21:21
Módosítva: 2014 Január 15. ( Szerda ) 13:25

Május 18-án, 1 héttel Pünkösd után, – ami az egyházi naptár szerint "Szentháromság vasárnapja" –, a református templomban igazi családi hangulatban tölthettünk el két órát.28 gyermeket kereszteltünk meg, akik szüleikkel keresztszüleikkel, közeli-távoli családtagjaikkal és a gyülekezet többi tagjával bizonyára nagyszerű élménnyel gazdagodtak.
Ami számomra is példa nélküli volt ezen az istentiszteleten, az elsősorban nem a megkeresztelt gyermekek nagy száma (jóllehet ennyi gyermeket egyszerre a békési templomban emberemlékezet óta nem kereszteltek meg), hanem az, ahogyan erre az eseményre a családok készültek és aztán rajta részt vettek. Az, ahogyan a 6-10 éves gyermekek maguk is megtanulták előre és együtt mondták a családtagokkal és a gyülekezettel az Apostoli Hitvallás szavait. Felemelő érzés volt látni a csillogó, megilletődött szemüket, a szülők, keresztszülők, nagyszülők könnybelábadó tekintetét, a gyülekezet bátorító és örömtől sugárzó pillantásait. Egy nagy család egymásra találásának "szent" pillanatai voltak ezek, melyek minden bizonnyal kitörölhetetlenül megmaradnak a részt vevők emlékezetében.
Az ünnepi esemény színvonalát emelte két bibliai jelenet előadása a Református Általános Iskola 4/b és a Református Gimnázium 6/b osztályos tanulói részéről, akik lelkesen és az alkalomhoz illő felkészültséggel adták elő a már korábban egy országos versenyen is bemutatott jeleneteket.
A családi istentisztelet után a templom kertben felállított sátrak alatt kávé, tea és finom sütemények mellett további beszélgetésekre, ismerkedésre nyílt lehetőség.
Ennek a délelőttnek minden pillanata csak megerősített abban, amit eddig is hittem és hirdettem: a család a legszentebb dolog ezen a világon, amire mindennél jobban kell vigyáznunk! Ne engedjük, hogy bizonyos erők "divatjamúlt" jelzővel illetve szétverjék családjainkat, éket verjenek a generációk közé!
Bárcsak minél többen tudnánk, tudnának "családban" gondolkodni kicsiny hazánkban, hogy széthulló nemzetünk újra megerősödhessen, felemelkedhessen!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!