Gál László és csapata: Irány Dánfok! Lesz helyben étkeztetés!


November 3-án hétfõtõl Gál László és a Békés Gastro csapata Dánfokról, az üdülõközpont konyhájából látja el eddigi ügyfélkörét. Helyben is lehet majd étkezni

Ez már végleges. Gál László és a Békés Gastro KFT csapata hétfőtől két konyhát is fent fog tartani.

Az eddigi békési menüs főzést helyben Békésen, a Dánfoki Üdülőközpont konyhájában, illetve frissen megnyíló éttermében folytatja, de nagyobb rendezvényekre (amelyek már lekötés alatt állnak) Tarhosi Kastély Konyha és Étterem kapacitását is igénybe veszi.

Az új helyzetről ma kora délután adott telefonos interjút Gál László.

Békés Mátrix: Laci, hogy került a képbe Dánfok és az Üdülőközpont?

Gál László: A Dánfoki Üdülőközpont bérlője keresett meg azzal, hogy olvasta a hírt a Békés Mátrixon, miszerint befejezzük a Sarokházban a konyhaüzemeltetést és ő szívesen rendelkezésünkre bocsátaná a dánfoki konyhát, amely most teljesen kihasználatlanul áll a téli hónapokban. Ezzel együtt felkért arra is, hogy a következő szezonban is segítsem munkájukat, jópár adag ételt kell majd elkészítenünk.

Korábban már mi is érdeklődtünk nála ezzel kapcsolatban, mondhatom bátran: közös akartból jött létre az üzlet.

Nekünk egyrészt közelebb van, másrészt nagyon fontos, hogy továbbra is legyen egy olyan hely, ahol a helyben étkeztetést is meg tudujuk oldani.

BM: Mit szóltak vendégeid a mégújabb verzióhoz?

GL: Tegnap reggel óta van ez a felállás, folyamatosan tájékoztatjuk őket erről és nagyon pozitív a reakció, mivel vendégeink nagyrésze amúgy is autóval érkezett hozzánk, többen úgy nyilatkoztak, a mi főztünkért szívesen jönnek akár Dánfokra is.

Ami külön öröm, hogy az elmúlt hetekben - a változás hírére - folyamatosan keresnek meg különböző méretű rendezvényekkel és így, két komplex konyhával már akár többszáz főre is tudunk főzni egyidőben, vagy akár 5 - 6 rendezvényt lebonyolítani egyidőben.

BM: Alig egy hete beszélgettünk, akkor változásokat ígértél a kiszíállításban és a választékban is.

GL: Így van, még több helyre szeretnénk kiszállítani és több meglepetéssel is készülünk!

Ezek egyike, hogy hétfőtől a Torony Rádióban és a Békés Mátrixon is olyan játékokat indítunk, amellyel egy - egy heti menüs étkezést lehet nálunk nyerni!

Várjuk vendégeinket Dánfokon is szeretettel és innentől kezdve rendezvényeket korlátlan mennyiségben vállalunk!

Figyeljék autónkat a hétvégén, rajta az új logóval és a telefonszámmal!

BM. Köszönöm a beszélgetést!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!