BSZSK - Az ismeretlen Cegléd odavág!


Vereség a Ceglédtõl - Balogh Vilmos edzõ értékel:

Bár a Cegléd csapatát nem ismertük, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés előtt állunk a hétvégi NBII-es bajnokin.

A bajnokság 2. és 3. helyezettje csapott össze, jó mérkőzésre volt kilátás.Hazai pályán feltétlen győzelemre számított mindenki a békési csapat háza táján.

Ennek megfelelően sok néző jelent meg szombat este a Városi Sportcarnokban, hogy buzdítsa a BSZSK kosarasait.

A várt jó mérkőzés, a győzelem elmaradt. A nézők az idény leggyengébb játékát nyújtó hazai csapat gyötrődését szenvedhették végig.

Sem védekezésben, sem a támadójátékában nem volt egyenrangú ellenfele a Békés a vendégeknek. Csak a mérkőzés 3. negyedétől kezdett valamit mutatni a csapat abból, amit igazán tud.

Ez azonban csak az eredmény kozmetikázására volt elég,a vereséget nem tudtuk elkerülni. Ezzel a súlyos vereséggel valószínüleg lekerültünk pillanatnyilag a dobogóról is. Két hét múlva javíthatunk, pénteken Miskolcon, majd vasárnap hazai pályán játszunk.

A kéthetes szünetet igyekszünk arra használni, hogy pszichésen rendbetegyük a csapatot.

BSZSK - Cegléd 72 - 92 (13-21,11-28,17-18,31-25)

Jv:Tóth, Papy

Békés:Baukó,Korcsog(2),Madaras(6), Szalay(9), Varga(5) Csere:HORVÁTH(21/9), Nagy(8), TAKÁCS(16),Oláh(2),Szekeres(3/3), Orgován, Bányai Edző: Balog Vilmos


Bízunk benne, hogy nézőink nem pártolnak el tőlünk a látott meccs után, és december 14-én vasárnap ismét eljönnek buzdítani a csapatot a bajnokság éllovasa, a DEAC csapata ellen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


kosárlabda cegléd