Családi délután a Bajza utcai Bölcsõdében!


2008. december 08.-án délután, immáron harmadik alkalommal volt családi délutánt a Bajza utcai bölcsiben Hidvégi Istvánné beszámolója:

Családi délután a Bajza utcai Bölcsõdében

2008. december 08.-án délután, immáron harmadik alkalommal családi délutánt tartottunk bölcsõdénkben.

Ez a rendezvényünk a karácsonyra való ráhangolódást szolgálta, a szülõkkel, testvérekkel, nagyszülõkkel együtt eltöltött kellemes délután alkalmával.

Már a délelõtt folyamán a karácsonyfa köré gyûltünk, a gyerekek, és a bölcsõde dolgozói, és közösen énekelgettünk, csillagszórót gyújtottunk a gyerekek nagy örömére, a legkisebbek számára ez volt az elsõ rácsodálkozás erre az ünnepre.

Egyik kolléganõnk ritkán hallott karácsonyi énekeket tanított velünk, amit együtt énekeltünk el, közben a gyerekeket szaloncukorral kínáltuk.

Délután a hozzátartozókkal, és a gyerekekkel együtt csoportonként más-más programokat szerveztünk, készítettünk üvegmécsest, díszítettünk papírfenyõt, dobozból készített szaloncukrot, asztali díszeket, sütöttünk mézeskalácsot, amit a rendezvény végén közösen fogyasztottunk el.

A bölcsõdéseink szüleik, nagyszüleik segítségével nagyon szép ajándékokat készítettek, amiket boldogan vittek haza a gyerekek.

Az ünnepi hangulathoz a háttérben szóló karácsonyi dalok is hozzájárultak, amiket a gyerekek napok óta hallgathattak a saját csoportjukban.

A családi délután megrendezéséhez a szülõk sok segítséget nyújtottak, süteményeket, üdítõt, karácsonyi díszeket, kellékeket hoztak, ezzel járultak hozzá rendezvényünk sikeréhez.

A délután végén felnõtt, és gyermek feltöltõdve, a karácsonyvárás hangulatával indult haza.

Hidvégi Istvánné

Csecsemõ és kisgyermekgondozónõ


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!