Palik és Szalay autója Tarhos határában.


Az autósport kedvelők máris berhatják naptárukba: Július 15-18. között a Dakar Rally híres magyar párosa is részt vesz a PROHUN 500 Terep-rally Országos Bajnoki futamon, melynek 2 szakasza is áthalad majd Békésen!

A rendező Sólyom Team Motorsport egyesület 2010 -ben negyedik alkalommal rendezi meg a PROHUN 500-as Terep-Rally és off-road versenyt, a FIA Közép-Európai Zóna Trófeát.

A szervezők most úthasználati engedélyt kértek az önkormányzattól, főleg Békés környéki önkormányzati és magán tulajdonban lévő földutakra számítanak, ám a pontos útvonal csak Májusban lesz ismert.

A Békés Mátrix Kálmán Tibor sportreferenstől azt az információt kapta, hogy ezek az utak egyrészt Békés és Tarhos között, illetve Békés és Murony - Kamut közötti területen fekszenek, a pontos kiválasztás után lehet majd biztosat tudni az útvonalról, de az önkormányzat mindenképpen szeretné elérni, hogy a két külön szakasz összekapcsolódna és a résztvevők át is fognak haladni Békésen, ahol egy rövid időre meg is állnak majd.

Az Egyesület évente szeretné megrendezni a versenyt és kizárólagos használati jogot is kért hasonló versenyek lebonyolítására.

Az idei versenyt fokozott médiafigyelem fogja kísérni, és bár tavaly 1 napra Tarhost is érintette a verseny, a Mátrixnak sikerült videót és képeket is szerezni az eseményről

Képünkön Palik László - fotó: dakar.network.hu

Videó a PROHUN 500 Rallyról Tarhosról


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


tarhos szalay palik