Jól kezdte az évet a Békési SZSK az NBII- ben


Eddig öt mérkőzést játszottunk le a 2010-es évben. Ebből négyszer győztesen hagyta el a pályát a békési csapat.A legelső mérkőzést Mezőberényben játszottuk, ahol érdekes körülmények között vereséget szenvedtünk. -Balog Vilmos vezetőedző beszámolója a Békés Mátrixon!

De azóta egy remek sorozatot tudhatunk magunk mögött, hiszen a következő négy meccsünket megnyertük.
Sikerült a Nagykőrösön elszenvedett 4 pontos vereség után hazai pályán visszavágni.

A rutinos 2F Vízügy Szeged csapatát nagy küzdelemben Szegeden sikerült 2 ponttal legyőznünk. Ennek a meccsnek az érdekessége az volt, hogy a hazai csapat viselkedése miatt a játékvezetők 40 másodperccel a hivatalos befejezés előtt lefújták a találkozót.

A 16 csapatos bajnokság utolsó helyén álló Hatvan csapatát hazai pályán közel hatvannal vertük.

Majd legutóbb a Debreceni Betű csapatát fogadtuk, és 10 pontos győzelmet értünk el velük szemben.

Nehezíti a csapat helyzetét, hogy négy meghatározó játékosunk dőlt ki a sorból a héten. Takács Imre műtéten esett át, Szalay Krisztián könyöksérólést szenvedett, van egy kéztörésünk, és egy izomhúzódásunk.

Ettől függetlenül igyekszünk folytatni a jó sorozatot, hogy a célkitűzésünk, az 5-8. hely megszerzése megvalósuljon.

Januártól új szolgáltatással igyekszünk szurkolóinknak kedveskedni. Mérkőzéseinkről élő közvetítést adunk az internet segítségével a Békési SZSK honlapján. A rövid beszámolókat Bányai Péter biztosítja, s nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Volt olyan mérkőzésünk, amit Németországból követett nyomon egy olvasónk, de rendszeresen vannak olvasók Kecskemétről, Nagykőrösről és természetesen Békésről.

Talán mondhatjuk, hogy ilyen kezdeményezés nem volt még Magyarországon.
(a honlapunk címe: http://bekesiszsk.gportal.hu/
Eredmények:
Mezőberény - Békés 99 - 82 (17-27,14-14,28-24,40-17)
Jv: Szugyiczki, Hofmann
300 néző (ebből 100 békési!)
Békés: Hajdú(18/9), SZALAY(16), Farkas(20/15), CACIN(9/3), Takács(6),Oláh(4), Horváth(3), Nagy(4), Varga(-), Korcsog(2), Pocsaji, Bodnár Edző: Balog Vilmos, Steinhübel István

Békési SZSK - Nagykőrös 79 - 74 (15-18,22-15,20-22,22-19)
Jv: Pálszabó, Módos
100 néző
Békés: HAJDÚ(30/9), TAKÁCS(18), Nagy(2), Farkas(13/3), Varga(3), KORCSOG(-), Szalay(6), CALIN(7/3), Pocsaji, Oláh Edzők: Balog V., Steinhübel I.

2F Vízügy Szeged -Békési SZSK 91-93 (20-17,22-23,28-14,21-39)
Jv: Vezsenyi, Vadász
Ld:Hajdú(25/12), Cacin(25/3), Farkas(16), Takács(11)

Békési SZSK - Hatvan 103-47 (23-9,22-9,32-16,26-13)
Jv:Papy, Tóth
Ld:Hajdú(31/9), Szalay(22/3), Horváth(15/6), Nagy(13), Varga(12)

Békés SZSK-Debreceni Betű 83 - 73 (24-19,20-23,20-12,19-19)
Jv: Szugyiczki, Papy
100 néző
Békés: Nagy Ádám(21/6), Farkas(20/9), Hajdú(20), Korcsog(17), Oláh(3), Pocsaji(2), Varga, Bondár, Bodnár,Horváth


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!