Május elsején utcazene fesztivál lesz Békésen!


Megjelent: 2010 Március 2. ( Kedd ) 14:52
Módosítva: 2010 Március 5. ( Péntek ) 15:31
Csökmei Gábor az egyik alapító és egyben résztvevő, elmeséli, hogyan is jött létre a fesztivál:

Az egész történet azzal kezdődött, hogy mi békési fiatal zenészek úgy éreztük, nem csak egyedül, otthon jó muzsikálni, hanem ebből többet is ki lehetne hozni. Az egyre több együtt zenélés után megalakítottuk a „Hangulat-jel Dalkört, és úgy éreztük, hogy ezt meg kell mutatni a nagyközönségnek is. A 2009. évi Madzagfalvi Napok péntek estéjén nagysikerű koncertet adtunk, majd egyre többet jártunk fellépni helyi szórakozóhelyekre, illetve a békési Luca napon is nagy sikerünk volt.

Az egyre több érdeklődő és a jól sikerült bulik rádöbbentettek minket arra, hogy itt az ideje az I. Békési Utcazene Fesztiválnak, melyet a Békés Városi Kulturális Központtal karöltve rendezünk meg. 2010. május 1-jén délután a város több pontján indul és este versennyel, majd közös örömzenéléssel zárul.

A rendezvény az Ifjúsági Napok és Majális keretein belül kerül megszervezésre, ahol már április 30-án, az esti nagykoncert után, a veszprémi utcazenészek alkotta Pannon Universitas Band (P.U.B.) fog minket ráhangolni a másnapi I. Békési Utcazene Fesztiválra. A rendezvény részletes programja hamarosan megtalálható lesz a bekesikultura.hu oldalon is. Addig is mindenkinek kitartás, nemsokára jelentkezünk az újabb fejleményekkel…


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!