Akkortájt
Nem tudom, ki hogy van a gyermekkori telek emlékével. Magam, ha rágondolok, a szüleimnek is derékig érõ havak jutnak eszembe, vagy a két km-es út az állomástól hazáig, melyen hol az anyám, hol az apám ölében ültem,s araszoltunk az éjszakában és akkora volt a hó, hogy lelógó kezemrõl lesodorta az egyik kesztyût.
Apám falusi körorvos volt tizenegy faluban. Aszfaltút, autó nélkül Háromszék csücskében, hol a Kárpátok kanyarodnak, Nagyborosnyón. A községhez tartozott egyetlen román falú is, Nagypatak, fent a hegyekben. Egyszerû, kemény, fakitermeléssel, pásztorkodással foglalkozó emberek lakták, kik naponta megvívták a maguk harcát a természettel - farkast, medvét is beleértve -
és az õket sem kímélõ szocializmussal egyaránt. Ez volt ama hírhedt kétfenyõfás karácsony idõszaka. Egy bent, titokban feldíszítve, egy kint a tornácon, hadd lássa a fürkész elvtárs, hogy mi is a szovjet ünnepet tartjuk. Újévkor.
Már eszméletnél és emlékezetnél levõ legényke voltam, mikor egy ilyen télen, épp karácsony szentestéje elõtt két nappal már lefekvéshez készülõdtünk. Anyám eloltotta az adventi koszorú gyertyáit, eldobta a csempekályha kis rejtekében illatosra sült alma ráncos héjját, és ágyba kergetett volna épp, mikor megverték a volt ludovikás kaszárnya (akkor orvosi rendelõ és lakás) ablakát. Tudtuk, beteget hoztak vagy beteghez kell menni. A Nemere tombolt orkánná dagadó szélként, vadul kavarva a lehulló havat, szinte megfagyaszva a csontban a velõt. Mikor apám kinyitotta az ajtót ádázul becsapott a hó a résen s megrezegtette a petróleumlámpa lángját bekormozva az üveget. Én is odakiváncsiskodtam magam anyám mellett az ajtórésbe. Nagy csapat szálfatermetû, borostás, marcona férfiember állt ott. Apámat keresték. Szánnal jöttek, hosszúnyelû fejszékkel és fagörgetõ botokkal, capinákkal a kezükben. Naste muierea (szül az asszony) mondták. Elakadt a szûlés, a bába sem tud mit tenni már. Apám szó nélkül öltözni kezdett. Ezalatt anyám behívta a konyhába melegedni az embereket,étellel, itallal kínálta õket. Nem fogadtak el semmit csak egy-egy pohárka jófajta szilvapálinkát, s mihelyt apám megjelent táskával a kezében és a csuklyás, talpig érõ nyersgumi kabátját is magára vette, azonnal indultak. Majd jövök, mondta, s azzal eltüntek a fokozódó hóviharban.
Anyámmal ott maradtunk ketten, s lassan ocsudtunk csak fel, hogy viszontlátjuk-e vajon karácsonyig, és egyáltalán még épen õt, s, hogy mi is magunkra maradtunk. Anyám elgondolkodott, majd a régi fekete kurblis telefon és az álmos központos segítségével felhívta Szentgyörgyön nagyapámat, röviden elmondta, mi történt. Õ megnyugtatott és cselekedett. Hajnalban vonatra ült, s Kónya Árpád bácsi, a kocsis segítségével a nagy havon átverekedte magát, és tele táskákkal megérkezett. Mondták, Kanyó Lázárék nagykapujának tetejéig ér a hófúvás. A következõ másfél nap szinte elrepült. Anyámmal sütöttek-fõztek, engem is dolgoztattak, hogy eltereljék figyelmemet, ne gondoljak ki tudja merre járó apámra. Szenteste délutánjára megjött Bandi , azaz nagybátyám, aki magával hozta jövendõbelijét, Manyit is, akit én következetesen nagynénémnek éreztem, nem Bandi menyasszonyának csupán. Finom illatok, fenyõszag, karácsonyi énekek a recsegõ Szabad Európán. A lesötétített ablakok mellett vártunk. A beszélgetés egyre nehezebben ment. Lassan azon kaptuk magunk, hogy mindenki a kinti neszeket lesi. Bandinak volt a legjobb füle, mégis anyám hallotta meg elõszõr a szán csengõjét. Ez Gyulus, mondta, s az ajtóhoz szaladt.
Fáradt, átfagyott, de ragyogó arcából csillogó szemei hamarabb szóltak, mint szavai: „Megszületett! Fiú, és egészséges az édesanyjával együtt.” Mögötte felvillant egy még fáradtabb, szakállas, de mosolygó arc: Slava Domnului (Istennek hála), mondta és kétszer keresztet vetett, majd eltünt társaival együtt a fagyos sötétségben. Siettek õk is haza, hogy elérjék, és családjaikkal ünnepeljék a másik születésnapot. A betlehemi csillag vezérelte útjukat. A mi esténket pedig a viszontlátás és a kettõs megszületés öröme lengte be. Talán legszebb gyerekkori karácsonyi emlékem ez. S az idõ teltével egyre szebb.
