BFKC - Nagyszerű győzelem!


Szombaton a bajnokság középmezőnyébe tartozó ceglédieket fogadtuk. Ősszel döntetlent értünk el a KKSE ellen, tehát volt okunk a visszavágásra.

Mohácsi és Szatmári hiányában is jól kezdte csapatunk a mérkőzést, amelyben bemutatkozott hazai pályán is Mészáros Dániel. Eredményes támadások és nagyszerű védekezés jellemezte a csapatot, számos indítás gólt szereztünk: gyorsan növeltünk előnyünket. Ez 15- 9- es hazai vezetést eredményezett.

A második játékrészben Molnár István kisebb sérülést szenvedett, de Laurinyecz jól pótolta őt. A vendégek szinte alig tudták feltörni a szilárd védekezésünket, 20 perc alatt csupán 3 (!) találatot szereztek. 16 gólos vezetés után Gávai edző a kevesebbet játszó játékosoknak is lehetőséget adott, de nekik is sikerült lépést tartaniuk a vendékkel.

Mindent egybevetve végre az igazi arcát mutatta a Békés. Reméljük, hogy ez a következő mérkőzéseket is sikerülni fog, hiszen a most következő csapatok ellen (Tisza Volán II., Balassagyarmat, Csömör) lehet gyűjtögetni a bajnoki pontokat.

Erste Békési FKC- Ceglédi KKSE 32- 21 (15- 9)
Békés, 400 néző V.: Csörgő, Vitális
Békés: ARDELEÁN- Molnár S. 4, PÁNCZÉL 8, Molnár Z. 2, Polgár T. 4, Molnár I. 3, Mészáros D. 2 Cs.: Domokos (kapus), LAURINYECZ 3, HABUCZKI, Zöldy 4, Keresztes 1, Árvay 1, Bereczki D. Edző: Gávai Ferenc
A vendégel legjobb dobói: Pocsai R., Tündik 3-3 Edző: Kökény István
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!