Mucsi András képviselõ a polgármester segítségét kéri!


Az alábbi kérésekkel és javaslatokkal fordult Békés polgármesteréhez Mucsi András képviselõ:

  1. A Kereszténydemokrata Néppárt Békési Szervezete nevében kérem, hogy vizsgáljuk felül a Kim Ir Szen utca elnevezését, amelyet javaslok Balogh Mátyás utcává átkeresztelni. Balogh Mátyás békési református lelkész volt, a kommunizmus áldozata, akit 1953-ban hurcolt el lakásáról az ÁVH, majd koncepciós perben börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanebben az évben Vácott a börtönben elhunyt, és a rabtemetõben temették el. Méltó lenne, ha a kommunista diktátor után a gyilkos rendszer áldozata nevét viselné a közterület.
  2. Javaslom, hogy a protestáns egyházak Kálvin Emlékéve alkalmából, utalva a város református múltjára, a város nevezze át a Templom közt Kálvin János közre.
  3. Ugyancsak javaslom, hogy a görögkeleti templom mellett létesítendõ körforgalomnak a B.Szabó István tér elnevezést adjuk.
  4. Javaslom, hogy az önkormányzat vizsgálja meg annak lehetõségét, hogy a jelenlegi papír alapú elõterjesztésekrõl - a takarékosság jegyében - térjünk át az elektronikus alapra (CD). Meggyõzõdésem, hogy más városokhoz hasonlóan Békés is tízezreket spórolhatna ezzel havonta.
  5. Kérem, hogy ismét keressük meg a Körös Volánt a Békés-Gyula közvetlen buszjárat beindítása ötletével. Ennek indokai már jól ismertek.
  6. Ismét kérem, hogy oldjuk meg a Kecskeméti Ferenc és a Lengyel Lajos utcán súlykorlátozásának kérdését.
  7. Választóim kérésének eleget téve jelzem, hogy szükséges lenne a Legelõ utca két részét a vasútnál összekötõ szakaszon a betonjárda sürgõs korrekciója, annak borzalmasan rossz állapota miatt. Kérik továbbá a vasút melletti, Vasút sornál levõ nádas levágását.

Segítségét elõre is köszönöm!

Békés, 2009. január 12.

Tisztelettel: Mucsi András képviselõ


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!