Ülésezett a presbitérium


2009. január 27-én tartotta évkezdõ ülését a Békési Református Egyházközség presbitériuma. A presbiterek elõször lelkészi jelentést hallgattak meg az elmúlt idõszak eseményeirõl.

Elfogadta a presbitérium a Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskola 2008. évi pótköltségvetését, zárszámadását, valamint az intézmény 2009. évi költségvetését. Katona Gyula vezető lelkész elmondta: az állami normatíva, amelyet a diákok után megkapnak az intézmények, 2009-ben csökken, de ezzel szemben emelkedik az a kiegészítő normatíva, amelyet az egyházi iskolák kapnak. Ehhez tudni kell, hogy az iskolák működéséhez nem elég az állami normatíva, hanem a fenntartók a költségek 30-40%-át saját forrásokból pótolják. Tekintve, hogy az egyházak jó része nem képes erre, mert nincsenek jelentősebb saját bevételei, az állam kiegészítő normatívát biztosít az egyházi iskoláknak. Korábban Békésen az egyháznak 25 olyan tanyája volt, amelynek az összes bevétele az iskolához folyt be. Az államosítás során kisemmizték az egyházakat, ezért nem biztosított a saját erő. Ennek kompenzációja az egyházi kiegészítő támogatás.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskola gazdálkodása kiegyensúlyozottnak tekinthető. Az iskola igazgatója, Szabó Endréné jelentést tett a presbitériumnak az intézmény és az egyház közötti kapcsolat fejlesztéséről. Ebben fontos mérföldkő volt a közös rendezésű református bál, az istentiszteleten való részvétel fokozott ellenőrzése, a vasárnapi istentiszteleten adott gyermekműsorok sorozata.
Döntött a presbitérium a temetési költségek 7%-os emeléséről, ebben több környező település példáját követjük. Az egyházfenntartó járulék megajánlott összege a 2009.évben is 6.000 Ft. A presbitérium már tavaly sem emelte a járulékot. Emellett természetesen bármilyen összegű befizetést köszönettel elfogad az egyházközség. Nagyon sok ember 1-2.000 Ft összeget fizet be, és gazdálkodásunkra rányomja bélyegét a nehéz gazdasági helyzet.
A gyülekezet gazdálkodására 24,7 millió Ft-os tervezett költségvetést fogadott el a presbitérium 2009-re, amelyről Katona Gyula megállapította, hogy "feszített." A kiadások között szerepel pl. 605 ezer Ft, amelyet a gyülekezet a közegyháznak küld el (közalap). A vállalkozási (temetői) költségvetés 22 millió Ft. Ebben az évben 2,5 millió forint erejéig tovább folyik a ravatalozók felújítása. Mind a malomvégesi, mind a Rózsa temetőbe új WC épül..
Elkészült a gyülekezet 2009. évi választói névjegyzéke is. Összesen 398 személy van a választói névjegyzékben, ami azt jelenti, hogy összesen ennyi olyan református van Békésen, Kamuton, Muronyban, Bélmegyeren és Tarhoson, aki nem csupán istentiszteletre jár és részt vesz az egyház anyagi fenntartásában, hanem úrvacsorázó egyháztagként is jelen van istentiszteleteinken.. 998 fő szerepel továbbá az egyházi nyilvántartásban, akik anyagi teherhordozást is vállalnak gyülekezetünkért. Több személy évek óta nem rendezte az egyházfenntartói járulékát, ezeket a presbitérium tagjai a közeljövőben felkeresik.
Ugyancsak bizalmat kapott a gyülekezet Missziói Bizottsága által elfogadott 2009. évi missziói munkaterv. Ebben szerepet kap több olyan elem, amely a gyülekezeti élet fellendítését célozza meg. A Kálvin évet különböző rendezvényekkel, akciókkal kívánjuk megünnepelni.
Tervbe vette a presbitérium a toronyóra korszerűsítését is, ami azt jelenti, hogy az óra új szerkezetet kap. A toronyóra megújul kívül-belül: ismét működni fog a templomhajóban levő óra is.
Kifizettük a harangöntés valamennyi költségét, ebben közre játszott dr. Tóth József Kanadában élő, Békésről elszármazott professzor, városunk díszpolgára nagyvonalú adománya is (10 ezer kanadai dollár, azaz 1,6 millió Forint). A presbitérium jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét az adományozónak.
Mucsi András


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!