Országos Aerobic Olimpia volt Békésen!


Bimbó Katalin, a Linea Aerobic Club vezetõjének beszámolója a Békés Mátrixon a hétvégi országos veresenyrõl, amely a békési sportcsarnokban zajlott:

A békési sportcsarnokban kb. 350 gyermek vett részt a z országos versenyen, és az oda látogató vendégek száma is közel annyi volt. A sportcsarnokunk először adott helyet ennek a rendezvénynek.

A versenyt Marik Lászlóné a Magyar Aerobik Szövetség elnöke mint versenyigazgató 11 órakor nyitotta meg, majd ezt követően Izsó Gábor Polgármester Úr köszöntötte a megjelent versenyzőket, edzőket, bírákat és vendégeket. Ezzel a verseny kezdetét vette.

A délelőtti versenynek ahol Step, Chellenge csoportok és Basic aerobik leány egyéni és páros versenyzők vetélkedtek egymással, kb. 14 óra 30 perckor lett vége. Az eredményhirdetésen Izsó Gábor Polgármester Úr akasztotta a győztesek nyakába az érmeket. Rövid ebédszünet után a verseny folytatódott. A verseny technikai személyzetének és a bíráknak a Dübögő Hotel Étterem Pizzéria biztosította a finom ebédet.

A team Szabó Zoltán vezetésével pillanatok alatt tálalt és megebédeltette a kb. 18 fős csoportot, akik megelégedettségüknek adtak hangot. 15 órakor a verseny folytatódott és délután öt órakor ért véget. A délutáni eredményhirdetésen az érmeket Marik Lászlóné a Magyar Aerobik Szövetség elnöke adta át .

A nagyszerű hangtechnikát a Szatyi Stage Team , az ország legjobb hangtechnikusai biztosították.

A békési versenyző lányok közül 7 gyakorlott versenyző indult és 16 olyan kislány aki még sohasem versenyzett. Volt olyan versenyző aki csak fél éve aerobikozik .

A Diákolimpiai versenyeken a diákok iskoláik szineiben versenyeznek ezért a versenyen az nem biztos, hogy kiderül, hogy a versenyző melyik klub tagja.

Eredmények:


UP.IV. korcsoportban ( a legkisebbek), Chellenge kategóriában 4. helyezést ért el a Békési Kistérségi Ált. Iskola. A csapat összetétele: Győrfi Krisztina, Puskás Sára, Poroszlai Virág és Prorok Müriel.


UP.III. korcsoport, Chellenge kategória: 5. helyezést ért el a Békési Kistérségi Ált. Iskola. A csapat összetétele: Lukécs Renáta, Bela Rebeka, Barna Zsófia, Oláh Gréta, Reszelő Floransz,


UP. II. Chellenge: 7. helyezést ért el a Békési Kistérségi Ált Iskola. A csapat összetétele: Czinanó Alexandra, Dihen Adrien, Lipták Adrien, Hati Barbara, Kiss Renáta, Pankotai Vivien, Szalai Szabina.


Basic aerobik UP.I. leány egyéni:

8. Farkas Gyula Közokt. Intázmény Békés, Szalontai Marianna.

11. Vásárhelyi Pál Műsz. SZKI Békéscsaba, Béres Mónika.


Basic Aerobik UP.I. páros: 5. Petőfi Sándor Gimnázium Mezőberény, Dávid Boglárka, Pankotasi Dóra.

Basic aerobik UP.I. Trió: 3. Széchenyi István Kéttanítási Nyelvő Közgazd. SZKI Békéscsaba, Szabó Anita, Samu Fanni, Pintér Szabina

A Diákolimpia II. kelet Magyarországi fordulója március 8.-án lesz, sa klub teljes erőbedobással készül, és reméljük ott még jobb eredmények születnek majd.

A versenyt a békési Linea Aerobik Klub rendezte és köszönetet szeretne mondani azoknak, akik segítsége nélkül ez a verseny nem jöhetett volna létre.

Békés város Önkormányzata , Izsó Gábor Polgármester úr, Kálmán Tibor a sport osztály vezetője.

Békés Megyei Sport Szövetség, Marik Lászlóné.(Magyar Aerobik Szövetség Elnöke)

Dübögő Hotel Étterem Pizzéria, Szabó Zoltán és csapata.

Szatyi Stage Team

Agro-Déló KFT Békés

Pataki László egyéni vállalkozó

Ódium Lottózó

Kónya és Társa KFT

Kontirex Pénzügyi Szolg. KFT.

BÉTAK KFT.

Békés Print KFT

Hegyesi Gyapjú KFT

Soós Zoltán vállalkozzó (gumicukor nagykereskedő)

Békési Faiskola

Tóth János vállalkozó Mezőberény

Szerencsi Anikó egyéni vállalkozó (Divatékszer)

Jessica sportruházat

Corbascett KFT (Kiss Zoltán és Kiss Zoltánné )

Oláh Zoltánné vállalkozó (minifánk)

Köszönjük a munkáját a városi sportcsarnok vezetőjének Polgár Zoltánnak és a sportcsarnok

technikai személyzetének, az Eötvös Iskolának, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta auláját. Köszönjük a Békési Polgárőrség polgárőreinek, ( Csató Gábor, Csarnai János, és Csonka László polgárőrök )hogy a helyszínt és a rendet biztosították.

Valamint szeretnénk megköszönni minden klubtagnak, versenyzőnek , egykori versenyzőnek, barátoknak, a versenyzők hozzátartozóinak , ismerősöknek a lelkes segítségét, és végül de nem utolsó sorban azoknak akik a versenyre ellátogattak , részvételükkel támogatták a klubot és szurkoltak sportolóinknak.

A jövőbeni együttműködés reményében tisztelettel: Linea Aerobik Klub.

Elnök: Bimbó Katalin Titkár: Sáfrány Róbert

Képgalériánk!

Videónk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!